Hírek
Az Erdélyi Hét programsorozat keretében a Gyulai Várszínház Kamaratermében kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójának, Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentum-játékának bemutatójára Árkosi Árpád rendezésében.
„Két valós történet eggyé olvadásából született a darab, a szerzőhöz igen közel álló személyek életeseményei ihlették. Mindkettő a romániai nyolcvanas éveket idézi, ennél fogva mindegyre átlépnek a fikcióba, nem pusztán a történelemmé lett idő, hanem a nyolcvanas évek legvégének olykor kifejezetten véres virtualitása okán. A nevek, ha egyáltalán vannak, nem valóságos személyeket fednek, esetleges megfelelések valós személyekkel nem a véletlen, hanem a kikerülhetetlen közös testi tapasztalatok művei” – mondja Visky András a dráma kapcsán.
Az előadás szereplői: Imre Éva, Sinkó Ferenc és Visky András. Az előadás rendezője Árkosi Árpád, díszlet- és jelmeztervezője Bocskai Gyopár, zeneszerző Cári Tibor, a színpadi mozgást Sinkó Ferenc jegyzi, rendezőasszisztens Fogarasi Alpár.
A Pornó – Feleségem története című előadás kolozsvári bemutatójára ősszel kerül sor, amint a járványügyi helyzet azt lehetővé teszi.
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian -
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György






















