Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Új dallal jelentkezik a Kecskeméten vendégszereplő Polyák Lilla

    Sárdi Barbara
    2021. szeptember 20.
    Polyák Lilla több év kihagyás után 2021. október 4-én újabb saját dallal és klippel áll a nagyközönség elé, amelyet édesapja elvesztése ihletett.

    A 2021/22-es évadban a Kecskeméti Nemzeti Színházban is vendégszereplő színművésznő 2009 óta van jelen a magyar popéletben. Legismertebb dalai a 2013-ban bemutatott Valami más, amivel az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti dalválogatójában egészen a középdöntőig menetelt, valamint a 2014-ben megjelent Karcolás című slágere, ami szintén nagy visszhangnak örvendett. Ugyanebben az évben megjelent első szólóválogatás albuma, ami a Most és Mindörökké címet viseli.

    2021-ben pedig érkezik a Maradj című dal, amely az elvesztésről és annak érzelmi tölteteiről szól. A videoklip egy történetet mesél el, egészen pontosan egy magával ragadó visszaemlékezés Lilla és édesapja közös időtöltéseire. 

    "Édesapám elvesztése 11 éves korom óta meghatározó része az életemnek, mindig is az lesz. Ez egy olyan téma, amiről egyszer beszélni akartam, egyszer meg akartam énekelni. Ez az idő most jött el. Sajnos az élet úgy alakította, hogy a dalnak egy külön szomorú aktualitása is van, hiszen az elmúlt évben túl sokakat ért hasonló veszteség" - mondja a színművésznő. "Ezzel együtt a dal nekem mégis pozitív kicsengésű, mert a fájdalmon túl a szép emlékekről és a szeretet halhatatlanságáról szól."

    "A klipet augusztus elején forgattuk. Maga a munka nagyon jól és gyorsan zajlott, az időjárás viszont nem annyira kedvezett nekünk, mert hideg, szél, és eső is volt, ami egy szabadtéri forgatás esetében nem túl kellemes, a végeredmény tekintetében viszont szerintem kimondottan jót tesz ennek az egyébként őszi dalnak" - meséli a forgatás izgalmait Lilla.

    A Maradj című dal zeneszerzője az Erkel Ferenc- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző Bella Máté, aki a Valami más zenéjét is komponálta. A szöveget Hujber Szabolcs írta, a videoklipet Szabó Szonja és csapata készítették. A klipben Mohácsi Norbert tűnik fel, akit az apa szerepében láthatunk, Szeles Chloe pedig a kislány Lillát eleveníti meg.

    "Bella Mátéval már a Valami más óta tervezzük az új dalt, hiszen az előző munkánk olyan szerelemprojekt volt, amit mind a ketten nagyon élveztünk. Az élet úgy akarta, hogy ez az egyéves leállás legyen a megfelelő időpont."  

    Polyák Lilla vadonatúj dala 2021. október 4-én érkezik, a kecskeméti közönség pedig az Elisabeth című musicalben láthatja őt október 15-től, Sisi szerepében.

    Polyák Lilla Youtube-csatornája

    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Szerelem – Örkény Színház

      A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében.
      Szegő György
      2025. június 7.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.

    Bemutatók képekben

    • A bajnokok bajnoka – Papp Laci
      Déryné Program A bajnokok bajnoka – Papp Laci
      rendezőKis Domonkos Márk
    • Mandragóra
      Nagyváradi színház Mandragóra
      rendezőHunyadi István
    • Az öngyilkos
      Beregszászi szinház Az öngyilkos
      rendezőIfj. Vidnyánszky Attila
    • Akár • Akárki
      Kassai Thália Színház Akár • Akárki
      rendezőCzajlik József

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu