„Úgy tud fejlődni a társulat, ha kihívásokat kap” – Czitor Attila színészmesterségről és a békéscsabai színház új időszakáról
Tavaly Londonban, Párizsban, Isztambulban és New Yorkban is színpadra lépett, a turné isztambuli állomásán pedig egyetemi hallgatóknak tartott mesterkurzust. Czitor Attila több mint húsz éve kötődik a Békéscsabai Jókai Színházhoz, színészi munkáját Gálfy-gyűrűvel ismerték el, 2026-ban pedig a társulat legjobb férfi főszereplőjének választották. Az új évadot a Portugál egyik főszerepével kezdte, a következő hónapokban Shakespeare és Molière darabjaiban is láthatjuk. Pályájáról, szerepeiről és a békéscsabai színház megújulásáról beszélgettünk.
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.