Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Turnén a bábtagozat: Bukarestben és Budapesten is felléptek júniusban

    2022. július 30.
    Hagyományosan igazán sűrű, utazós hónap a június a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata számára. Nem történt ez másként most sem.
    A bábosok gyermeknapi előadással indították a turnét: június 1-jén Nagykárolyban, a kastélykertben léptek fel a Mosó Masa mosodája című, sokak gyermekkorának meghatározó meséjével, amelyet Szatmárnémetiben Sramó Gábor vitt színre néhány évvel ezelőtt – ám a produkció népszerűsége azóta is töretlen.

    A turné Budapesten folytatódott, ahol a Brighella Bábtagozat több helyszínen és több előadással is a közönség elé lépett. A budapesti Kölcsey Ferenc Általános iskolába járó nebulók június 3-án két előadáson is végigizgulhatták a Terülj, terülj asztalkám! című bábelőadást. Június 4-én a bábosok a Mosó Masa mosodáját játszották szintén a magyar fővárosban, a Nemzeti Táncszínházban, majd június 5-én egy igen patinás környezetben, a Klebersberg kastélyban volt lehetőség színpadra lépni. Ekkor újra a Grimm testvérek klasszikusa, a Terülj, terülj asztalkám című előadást láthatta a közönség.



    A magyar fővárosból a román fővárosba vitt a bábosok útja: június 10-én az első bukaresti magyar színházi fesztivál, a Bukfeszt programjában adták elő a többszörös fesztiválszereplő és díjazott előadást, Gimesi Dóra: Szélszabadítók című meséjét Bartal Kiss Rita rendezésében. A közönség soraiban ülő román anyanyelvű gyerekek is könnyedén felvették a mese fonalát és szurkoltak, hogy Samunak és Lizának sikerüljön legyőzniük a félelmeiket.

    A következő állomás Békéscsaba volt, ahol a Napsugár Bábszínház 18. Nemzetközi Bábfesztiválján szerepelt a Történet a tálról és kanálról című Michael Ende-mese bábszínházi változata Schneider Jankó rendezésében. Mondanunk sem kell, hogy a közönség lélegzetvisszafojtva figyelte, hogyan hadakozik egymással Eme királyság és Ama királyság, hogy aztán békét kötve végre egymásé legyen Paszternák királyfi és Bazsalikom királykisasszony.



    A turné – és ezzel a Brighella Bábtagozat évada – június 26-án Székelyudvarhelyen zárult, ahol a Ciróka című babaelőadást két alkalommal láthatták a legkisebbek. A Bandura Emese által színpadra vitt előadás mondókákkal vidám játékkal szoktatta az 1 és 4 év közötti gyerekeket a színházi, bábszínházi közeghez.
    A bábtagozat turnéja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.
    • Interjúk

      Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot

      Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
      Lovas Ildikó
      2025. december 8.
    • Interjúk

      Beleszülettem a színház világába

      Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.
      Zsigmond Lilian
      2025. december 2.
    • Művészek írták

      Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde

      A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
      Szegő György
      2025. december 2.

    Bemutatók képekben

    • De mi lett a nővel?
      Gózon Gyula Kamaraszínház De mi lett a nővel?
      rendezőTasnádi Csaba
    • Mindent anyámról
      Budaörsi Latinovits Színház Mindent anyámról
      rendezőZsótér Sándor
    • Könnyűvel indul
      Vígszíház Házi Színpad Könnyűvel indul
      rendezőPass Andrea
    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu