Hírek
A vírushelyzet miatt sajnos a tervezett harminc fős létszám a jogszabályoknak megfelelően tíz főre csökkent, de a Nemzet Színésze így is boldog volt, ha csak ablakon keresztül is, de felköszöntötték a társulat tagjai. Szűcs Nelli, Trill Zsolt, HOBO, Rubold Ödön és Szép Domán színművészek, Vidnyánszky Attila vezérigazgató, Hosszú Mária művészeti titkár és Bánfalvi Laura kommunikációs vezető tették tiszteletüket a művésznő velemi otthonában, képviselve a társulat Budapesten maradt tagjait.
A születésnapi műsorban Szűcs Nelli A Selmeczi György és Maár Gyula által komponált Ez csak színjáték című dalt énekelte el, ezt követte Vidnyánszky Attila köszöntője, majd Rubold Ödön Petőfi Sándor Színászdal című versével kedveskedett, Törőcsik Mari kedvenc orosz rendezője, Anatolij Vasziljev pedig üzenetben köszöntötte a művésznőt. Ezután HOBO verselt, majd Pilinszky János Mielőtt című költeményét Trill Zsolt mondta el, végezetül a társulat tagjai Máté Péter Ő című dalát közösen énekelték el.
A művésznő könnyes szemmel búcsúzott tőlük, és azt üzente, nagyon hiányzik neki a szeretett társulata.
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian






















