Hírek
Gogol kortalan, szórakoztató klasszikusát, A revizort Pataki András, a teátrum művészeti tanácsadója rendezte, az újranyitást követően láthatja majd a közönség. Rendhagyó módon azonban nemcsak a színház falain belül találkozhatnak majd a szórakoztató komédiával: a Kecskeméti Televízió közreműködésével megvalósuló tévés felvételek Zilahy Tamás rendező irányításával zajlottak március első napjaiban.
Az előző évadban már volt egy sikeres együttműködése a Kecskeméti Nemzetinek a Kecskeméti Televízióval, ugyancsak pályázati támogatás segítségével. Akkor Schwajda György Ballada a 301-es parcella bolondjáról című példázatából készült tévéjáték, amelyet először a Kecskeméti Televízióban, majd az M5 csatornán láthattak a nézők.
“Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatási rendszerében számos kategóriában nyílt lehetőség pályázni 2020-ban is, például televíziójátékok létrehozására. A programra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a Kecskeméti Televízióval együttműködve pályázott tévéjáték elkészítésére és sugárzására, és elnyertük a támogatást Gogol A revizor című színművére” - magyarázza Cseke Péter, a kecskeméti teátrum direktora, aki kiemelten fontosnak tartja a mostani járványhelyzetben, hogy a színház falain kívül is megmutathassa magát a társulat.
A revizor teljes próbafolyamata lezajlott február végére, még zártkörű főpróbát is tartott a színház. Az, hogy professzionális felvétel is készült belőle, egyben lehetőséget és kihívást is jelentett a produkcióban résztvevők számára, hiszen a színművészek elsősorban a színpadra próbálták be a darabot, és a játékukat ugyancsak hozzá kellett igazítani ehhez az eltérő műfajhoz. A városi televízió munkatársainak pedig a tévéműsorok és tudósítások jelentik a hazai terepet. A Kecskeméti Nemzeti igazgatója azonban úgy véli, az új feladat előnyükre válik.
“Hiszem, hogy ez a közös kaland, ami túlmutat a hétköznapi tevékenységünkön, kölcsönösen pozitívan hat majd a szakmai fejlődésünkre” - mondja.
A revizor című tévéjátékot a tervek szerint két alkalommal tekinthetik majd meg a nézők 2021-ben, a Kecskeméti Televízióban. A szórakoztató kikapcsolódásról többek közt Kocsis Pál, Koltai-Nagy Balázs, Märcz Fruzsina, Szabó Dorottya, Ferencz Bálint, Hegedűs Zoltán, Pál Attila, Aradi Imre, Orth Péter és Szemenyei János gondoskodik.
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















