Hírek

„Báthory Erzsébet kétségkívül karizmatikus személy volt. Talán nincs még egy nő, aki annyi szenvedélyes vitát váltana ki a mai napig, mint éppen ő. Az egyik oldalon vannak, akik meg vannak győződve véres, embertelen, gyilkos jelleméről, a másik oldalon pedig azok, akik kételkednek ebben, s mindezt kétségbe vonják és vitatják. Négyszáz év elteltével nagyon nehéz meglelni az objektív igazságot. Keresnünk kell, de soha nem lehetünk bizonyosak benne, hogy már megtaláltuk…” - Részlet Lengyel Tünde és Várkonyi Gábor Báthory Erzsébet - Egy asszony élete című könyvéből
Schupp Gabriella, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkari művésze szerette volna a számára érvényes Erzsébetet megmutatni, aki egy igaz, érző asszony, és olyan csak, mint bármelyikünk: esendő, de szerethető ember. Ezért dolgozta fel a történelmünk egyik legmegosztóbb alakjának élettörténetét diplomamunkája során.
“Idén diplomáztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos szakán. Diplomamunkaként egy monodrámát kellett színpadra vinnünk. Régóta foglalkoztatott Báthory Erzsébet mítosza, így rá esett a választásom. Minél többet olvastam róla, egyre határozottabban láttam, éreztem, hogy egy csodálatos nőről van szó. Erős, kemény, de igazságos, szenvedélyes, szeretettel teli karakter” - indokolta Schupp Gabriella a témaválasztását. “Gondolkodásával, tetteivel, világnézetével messze meghaladta korát, és ez is, valamint óriási vagyona is hozzásegítette, hogy áldozata legyen a 16. század kegyetlen, férfiak uralta, hatalom és pénzéhségtől szenvedő világának. A legendák egy vérszomjas, kegyetlen gyilkoskénk ábrázolják, miközben olyan volt csak, mint bármelyikünk: egy esendő, szeretetre és figyelemre éhes, szerethető ember. Így feladatomnak éreztem, hogy kiálljak érte és az igazságáért.”
“Falussy Lilla dramaturg segítségével készült el a darab Rebecca Johns regényéből, végül dúsítottuk korhű vers-, illetve dalrészletekkel. Ezután Molnár Kristóf rendezővel elkezdtük a közös munkát. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot és nyilvánvaló volt, hogy egyet gondolunk a ‘mi Erzsébetünkről’. Az izgalmas zenék Koudela Olivér zeneszerző munkáját dicsérik, a díszlet pedig Racsmány Boriska munkája. Koreográfusként Cserháti Gergely táncművész, koreográfus dolgozott velünk, aki abszolút egy multifunkcionális, sokrétű színházi alkotóművész. Sokat segített éles és pontos színházi látásmódjával, élmény vele a közös munka. Hálás vagyok, amiért ilyen alkotótársakat sodort mellém az élet” - mesélte az alkotófolyamatról.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György