Hírek
Népes gyereksereg gyűlt össze december 6-án a nagyszínház nézőterén. A színházi dolgozók csemetéi mit sem sejtve azért érkeztek, hogy belessenek az Utazás a szempillám mögött című mesejáték kulisszái mögé, ám valaki félbeszakította a látványos próbát.
A Mikulás volt az, aki fontos küldetéssel érkezett: jó nagy adag szaloncukrot és csomagot szeretett volna szétosztani, amelyeket a Csoki Sweet Kft., valamint az AXIÁL Kft. ajánlott fel a legkisebbeknek. Ezúton is hálás köszönet a nagylelkűségért!
A gyerekek egyesével siettek a színpadra, ahol a Mikulás várta őket. Versmondás után mindenki megkapta a jól megérdemelt ajándékcsomagját. A kicsikhez ráadásként néhány vállalkozó szellemű felnőtt is csatlakozott, így biztosítunk mindenkit afelől, hogy senki nem maradt szaloncukor nélkül!
Köszönjük a Mikulásnak, hogy sűrű napirendje mellett ellátogatott hozzánk Lappföldről!
Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















