Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Szegedi Szabadtéri Játékok 2021

    2021. május 19.
    Az ország legnagyobb szabadtéri színházának műsora a járványhelyzet miatt módosul, bár három korábban meghirdetett darab elmarad, számos új, nagyszabású produkcióval készülnek a 90. évfordulóra.

    Változik az idei Szegedi Szabadtéri Játékok műsora. Barnák László, főigazgató elmondta: a pandémia és a bizonytalan pályázati támogatások miatt a fesztivál módosítja a repertoárját, így a Dóm téri darabok közül a „Sok hűhó semmiért” című Shakespeare-vígjáték, az újszegedi színpad produkciói esetében pedig Verdi Traviata-ja, valamint a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett is kikerül a 2021-es műsorból.

    Hozzátette: így a 90 éves Szabadtéri június 24-én az Ajándékkoncert szimfonikus zenekari koncerttel indul, melyet látványos vizuális meglepetéssel élvezhetnek a nézők. Július 17-én és 18-án Puskás Ferenc, minden idők legismertebb magyar sportolójának életét, - és az Aranycsapat történetét feldolgozó produkció, a Puskás, a musical sztárszereposztással érkezik a Dóm térre. A monumentális előadásban mások mellett 22 színész, 30 gyerekszínész, 60 táncos és artista szerepel, a látványt pedig tűzijáték és LED-fal is fokozza a hatalmas színpadon. Július 23-án koprodukcióban az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttessel, TÁNC-ÜNNEP címmel néptánc produkció látható.

    Változik a műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is. A különleges atmoszférájú játszóhelyen a Játékszín fergeteges vígjátékával, a Kölcsönlakással indul az évad július 9-én és 10-én, majd július 23-án és 24-én Mozart népszerű vígoperája, a Szöktetés a szerájból látható, a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében. Augusztus 19-én és 20-án a Veres1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című musicalje kerül színre.

    Tavaly ősszel hatalmas sikert aratott az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Dumaszínház humoristájának önálló estje, így a vezetőség úgy döntött, idén a hazai stand-up comedy újabb két sztárja, Kőhalmi Zoltán és Kiss Ádám érkezik egy-egy estére a ligetbe.

    A változás nem érinti a többi produkciót

    A Szegedi Szabadtéri Játékok korábban meghirdetett produkciói továbbra is műsoron maradnak, így a Szirtes Tamás rendezte Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera, majd a soul- és diszkódallamokkal fűszerezett Apáca show című musical, Szente Vajk rendezésében, és minden idők egyik legnagyobb musicalklasszikusa, a West Side Story is megelevenedik a Dóm téren. Utóbbi nagyszabású produkció rendezője Alföldi Róbert lesz. Az újszegedi színpad műsorán változatlanul látható majd a kacagtató Moliére- komédia, a Scapin furfangjai, Herczeg T. Tamás rendezésében.

    Az elmaradt előadások jegyeinek visszaváltása a mai nappal megkezdődött. A nézőknek online, a szegediszabadteri.hu/hu/page/show/2021-es-elmaradt-eloadasok oldalon és személyesen, a REÖK-ben található Fesztivál Jegyirodában is lehetőségük van visszaváltani a belépőket, melyek határideje az egyes előadások eredeti dátumát követő nyolcadik nap.

    Szegedi Szabadtéri Játékok

    Kapcsolódó linkek

    • Részletes információ
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás
    • Kommuna – Székely öko-románc
      Sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – Székely öko-románc
      rendezőRadu Afrim
    • Rinocéroszok
      Sepsiszentgyörgyi színház Rinocéroszok
      rendezőBocsárdi László
    • Boldogságkeresők
      Nagyvárad Táncegyüttes Boldogságkeresők
      rendezőGyörfi Csaba

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu