Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Rising Stars – Müpa

    Találkozzon az új csillagokat idén is!

    2018. november 8.
    A Müpa jól tudja, hogy a fiatal tehetségek jelentik a kultúra és a zene jövőjét, ezért az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) tagjaként minden évben aktívan közreműködik a Rising Stars („Feltörekvő csillagok”) sorozat megrendezésében.

     A koncerteken olyan ígéretes ifjú művészek mutatkoznak be a Müpa közönségének, akiknek az előadásaira néhány éven belül már nagy eséllyel nehéz lesz jegyet szerezni. Ahogy mondani szokták, mi szóltunk! A 2018/2019-es évadban igazán változatos programmal várjuk nézőinket: a barcelonai születésű bariton, Josep-Ramon Olivé mellett a francia Quatuor Arod vonósnégyes, illetve Anaïs Gaudemard francia hárfaművész lép színpadra. Az Amatis Trio koncertje izgalmas, multikulturális élményt ígér, hiszen a zenekar egy német hegedűsből, egy brit csellistából és egy holland/kínai származású zongoraművészből áll. Emellett az iráni származású, de már Ausztriában született Kian Soltani csellóművész és az angol harsonavirtuóz, Peter Moore előadását sem érdemes kihagyni.

    Rising Stars

    November 23. 17:30  – Fesztivál Színház
    Quatuor Arod
    A többszörösen díjnyertes, francia fiatalokból álló Arod Vonósnégyes titka a maximalizmus és a teljes odaadás. Ez sugárzik Mendelssohn-lemezükről, és így fordulnak a koncerten megszólaló Haydn-, Schumann- és Webern-műhöz is

    Az Arod Vonósnégyest 2013-ban alapította négy francia muzsikus. A nemzetközi figyelem akkor irányult rájuk, amikor alig háromévi közös munka után, 2016-ban megnyerték az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi megmérettetést, az ARD, a Németországi Regionális Közszolgálati Műsorszórók Szövetsége müncheni nemzetközi versenyét. A négy muzsikus már ezt megelőzően is olyan versenyeken győzedelmeskedett, mint a 2015-ös koppenhágai Carl Nielsen Kamarazenei Verseny vagy a FNAPEC, a Konzervatóriumi Hallgatók Szövetségeinek Nemzeti Szervezete 2014-es párizsi versenye.

    Anaïs Gaudemard
    Anaïs Gaudemard
    November 23. 20:00 – Fesztivál Színház
    Anaïs Gaudemard
    A számos díjjal elismert francia hárfaművész olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, az Izraeli Filharmonikus Zenekar vagy a Hong Kong Sinfonietta. Koncertjén a 28 éves Camille Pépin Edward Hopper-inspirálta művét elsőként hallhatjuk itthon.

    November 24. 17:30 – Fesztivál Színház
    Amatis Trió
    Az Amatis Trio multikulturális élményt ígér, hiszen a zenekar egy német hegedűsből, egy brit csellistából és egy holland/kínai származású zongoraművészből áll. A koncertjükön magyarországi bemutatóként felhangzó új művet a fiatal svéd zeneszerző, Andrea Tarrodi komponálta.

    November 24. 20:00 – Fesztivál Színház
    Josep-Ramon Olivé

    A katalán bariton olyan együttesekkel lép fel, mint a Concerts des Nations, a Les Arts Florissants és a Hespérion XXI, olyan karmesterek vezényletével, mint Jordi Savall, William Christie vagy Kazushi Ono. Rendkívül sokoldalú: Mozarttól Brittenig szinte mindent énekel.

    Kian Soltani
    Kian Soltani
    November 25. 17:30 – Fesztivál Színház
    Kian Soltani
    A 26 éves csellista szülei hajdan Iránból érkeztek Ausztriába, ő maga azonban már Bregenzben született. Játéka csupa érzékenység és személyesség, amely olyan hatással volt az ismert zongorista-karmester Daniel Barenboimra, hogy fiával és Soltanival együtt triót alakított.

    November 25. 20:00 – Fesztivál Színház
    Peter Moore
    Peter Moore 2008-ban minden idők legfiatalabb versenyzőjeként, mindössze 12 évesen nyerte meg a BBC ifjú muzsikusok számára meghirdetett versenyét, 18 évesen pedig már a Londoni Szimfonikus Zenekar szólóharsonása lett. Koncertjén Beethoventől Gershwinig kalandozhatunk.

    Müpa kommunikáció
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu