Októberben, a Város napján vetted át Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének Katona József-díját. A most kapott állami kitüntetéssel a művészeti életpályádat ismerték el. Mit jelent számodra ez az újabb rangos szakmai, államidíj?
Hatalmas öröm minden, ami egy ember, egy színész életébe elismerésként érkezik. Minden ilyen alkalom vissza nem térő pillanat, amit semmi mással nem lehet felülmúlni. Ez a mostani kitüntetés abszolút meglepetésként ért. Kaptam egy e-mailt az EMMI főosztályvezetőjétől, amiről elsőre nem is tudtam eldönteni, hogy valódi vagy csak viccelődik velem valaki. Néhány telefonhívás után kiderült: valóban létezik ez a díj, évente 110 művészeti alkotónak ítélhetik oda, és valóban, 2019-ben engem is felterjesztettek rá, majd meg is kaptam. Amilyen váratlanul ért a dolog, olyan nagy boldogsággal töltött el. Hasonlóan ahhoz, amikor a Magyar Arany Érdemkeresztet kaptam, 2016-ban. Mindkét elismerést én, Pál Attila kaptam, mindazért, amit eddig véghez vittem a pályám során. Hiszek a Jóistenben, a sorsban, abban, hogy hosszú távon megéri dolgozni, megéri jónak lenni. Nem vagyok szent, az viszont elvem, hogy akinek segíteni nem tudok, annak ne is ártsak.

Közel negyven éve vagy a színészi pályán, 34. évadodat töltöd Kecskeméten. Visszatekintve, mit köszönhetsz a választott hivatásodnak, illetve a kecskeméti társulatnak?
Nagyon sokat. Kecskeméttől rengeteg szeretetet kaptam. A színészetnek, a színháznak köszönhetem, hogy három évtized alatt rengeteg ember megismert úgy a városban, mint szerte a megyében. Ez a város mindig büszke volt azokra, akik itt éltek, itt alkottak, évtizedeken át itt is maradtak. És ez nem csak a művészekre igaz. Én úgy érkeztem 1986-ban Kecskemétre, hogy szerencsét próbálok, aztán tovább megyek, ahová csábít a nagyvilág. Aztán ide nősültem, itt lett családom, születtek gyerekeink. A pályám elején nagyon erős 8-10 évem volt ennél a társulatnál. Megannyi főszerepet eljátszottam, prózai, zenés darabok tucatjában. Az ekkor kapott figyelem, elismerés akkor is a felszínen tartott, amikor hullámvölgyekbe kerültem, akár a szakmai, akár a magánéletemben. Olyan nincs, hogy egy ember, egy színész mindenkinek megfeleljen. Ha a nézők nyolcvan százaléka elismer, az már nagy dolog, szerintem.

Egy időben azt tartották, Pál Attila a Haknikirály...
Van benne igazság. Hívtak, hívnak is sok-sok ünnepi, jótékonysági rendezvényre. Azt gondolom, én is gazdagodtam azáltal, hogy például, ott lehettem a Nyíri erdőben megtartott első március 15-i megemlékezéseken, majd később ugyanott együtt verseltünk Bubik Istvánnal, Bessenyei Ferenccel, Vitéz Lacival. Jelen voltam a megyei kórház számos rendezvényén, amit vagy én szerveztem vagy fel is léptem. Ott voltam a kórházi onkológiai osztály alapkőletételénél, továbbá nyugdíjas klubok, szociális intézmények, városi és megyei rendezvények műsorain. A Gong Rádióban vezettem beszélgetős műsort, a KTV-ben szerepeltem egy divatmagazinnal. És akkor még nem soroltam a számtalan céges rendezvényt, nőnapi bulit stb.

A sikerek mellett megéltél kudarcokat is. Mi segített túllendülni egy-egy mélyponton?
Az a szeretet, amit nap, mint nap megéltem ebben a városban. Ha gondom volt, a legtöbb embertől azt kaptam visszajelzésként, hogy a nehézségeket le kel küzdeni, egyébként pedig jó helyen vagyok. Emellett sokat segített a családom is. Egy-egy nehéz színházi periódusban leginkább ők adták a kapaszkodókat.

Éveken át jelentős szereped volt a városi, megyei közéletben…
Valóban, erre is büszke vagyok. Az előző ciklusban tagja voltam az értékmegőrző kecskeméti önkormányzati bizottságnak, korábban a kulturális önkormányzati bizottságnak. Nyolc éven át – két különböző pártvezetésű ciklusban – tagja voltam a megyei önkormányzat kitüntető díjait véleményező kuratóriumnak. Ebben együtt dolgozhattam Ramháb Máriával, Mikulás Ferenccel, Zombor Gáborral, Danyi Józseffel. Számomra ez is érték és ajándék.

Játszunk! Mondok egy színházzal kapcsolatos szót/fogalmat, és válaszolj azzal, ami elsőként eszedbe jut róla!
Rajta!

Kedvenc jelmez…
Herceg, A padlás című musicalban.

Emlékezetes baki…
A Bál a Savoyban revü-operett egyik jelenetében szétszakadt a frakkom ülepe, a varrás mentén, mégpedig slicctől-derékig. Előbb próbáltam így-úgy helyezkedni a színpadon, majd jeleztem az ügyelőnek, hogy gond van. Ekkor Csonka Zsuzsi – aki a mai napig öltöztető a színházban –, úgy öltötte meg a nadrágomat, hogy bedugtam a fenekem a takarásba, és közben ment tovább a jelenet.

Vastaps…
Számos kecskeméti előadást megélhettem. Ez mindig frenetikus élmény, semmi máshoz nem hasonlítható. A Nyomorultak musicalnél majd’ minden alkalommal állva tapsolt a közönség. Ilyen volt a Bál a Savoyban is, a kecskeméti pályám legelejéből.

Énekóra…
Operett-tagozatra jártam a főiskolán, onnan Mádi Szabó Katikára emlékszem jó szívvel. A színházból elsőre Hajdú Kati jut eszembe, akinek sokat köszönhetek. Hosszú évekig volt énektanárunk Kecskeméten, de magánórákra is sokat eljártam hozzá. Nemcsak hangképzésre tanított, sokat lelkiztünk is együtt. Elkezdtünk énekelni, aztán jókat beszélgettünk az élet nagy dolgairól.

December 2-án ünnepelhetted a 60. születésnapodat. Kaptál-e tortát, ha igen, mit kívántál?
Jó előre lefújtam minden meglepetés születésnapi bulit. Egyrészt, mert kifejezetten nem szeretem ünnepeltetni magam. Másrészt, éppen akkor volt a főpróbahete a Jelenetek egy házasságból című előadásnak, és nem is volt rá alkalom. Januárban tervezek egy baráti-családi pótbulit, túljutva a karácsonyi, szilveszteri őrületen. A szülinapomon, az egyik próba végén azért csak felköszöntöttek a kollégák egy minitortával. Amikor elfújtam a gyertyalángot, két dolgot is kívántam: sokáig legyek egészséges, és minél tovább lehessek a pályámon.
Popovics Zsuzsanna