Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Negyvenöt perc zenei csemege – Operabeavató a Kodály iskolában

    2025. február 6.
    A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei tagozata nagy sikerrel folytatta operabeavató-sorozatát, amelynek célja, hogy közelebb hozza az opera műfaját a fiatalokhoz.
    Fotó: Benkő Emese

    A szerda délelőtti eseménynek a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont, ahol a diákok egy különleges, interaktív előadáson vehettek részt.

    A program egy közös énekléssel kezdődött, amely nemcsak hangolódásként szolgált, hanem játékos bepillantást is engedett az opera műfajába. Ezt követően Drucker Péter, a színház vezető karmestere vette át a szót, aki az esemény házigazdájaként irányította a beszélgetéseket, és kalauzolta a közönséget a műfaj rejtelmeibe.

    Fotó: Benkő Emese

    Az esemény középpontjában a januárban bemutatott Előjáték Lear királyhoz című opera-ősbemutató állt, amelyet Iván Sára, a színház karmestere komponált Molnár Ferenc műve alapján, Perczel Enikő társszerző közreműködésével. Drucker Péter Iván Sárával beszélgetett többek között az alkotói folyamatról és a mű keletkezéséről.

    A zenei bemutatók sorát Csereklyei Andrea nyitotta, aki a darabból a Takarítónő áriáját adta elő. A karakter különlegessége, hogy a szerzők főszereplővé emelték, mert nagy lehetőségeket láttak benne – ez a fajta megközelítés rendkívül egyedi és még tovább emeli a produkció páratlanságát. Az ária után Drucker Péter Andreával beszélgetett a szerepéről és annak jelentőségéről.

    Fotó: Benkő Emese

    A következő zenei blokkban Laczák Boglárka és Bognár Szabolcs lépett színpadra, őket Drucker Péter a karakterükről és a darabbéli kapcsolatukról kérdezte – majd előadták varázslatos duettjüket, amely nagy hatást gyakorolt a hallgatóságra.

    A duettet követően Károly Katit, a színház zenei vezetőjét mutatta be Drucker Péter, majd mesélt a zenei tagozat fejlődéséről, az operajátszás hagyományairól és a jövőbeli tervekről. Kiemelte, hogy az operabeavatók legfőbb célja az opera műfajának népszerűsítése, és hogy minél több fiatal fedezze fel ennek varázsát, valamint ennek hatására látogassa a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadásait. 

    Fotó: Benkő Emese

    A program zárásaként a tagozat újra elénekelte a nyitódalt, amely különlegességét az adja, hogy mindenki másról, énekel benne, ezzel egyszerre teremtve humoros és mélyebb mondanivalót hordozó hatást.

    Bár az opera rejtelmeiről még számtalan érdekességet lehetett volna megosztani, a rendelkezésre álló 45 perc gyorsan elrepült. A diákok lelkes tapssal fogadták az előadást, amely egy izgalmas és tartalmas "lyukas órát" biztosított számukra, miközben közelebb kerülhettek az opera különleges világához.

    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu