Hírek
Évről évre hatalmas lépcsőfokokat lépdel felfele a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház drámaműhelye, a Nemzeti Dobogó. Folyamatosan jelen vannak a teátrum és a város kulturális életében, a diákok rohamtempóban fejlődnek. Saját produkciójukat már nem csupán házi közönség előtt, hanem különböző kitelepülések során, vendégelőadásként is előadták már. Rendszeres szereplői továbbá a színház előadásainak, a 2024/25-ös évadban ők uralják a Szentkirályfi című mesedarabot, ahol az udvar népét alakítják nagy sikerrel.
Zombori Nóra kapta először a drámaműhely történelmében azt a feladatot a minap, hogy beugróként játsszon el egy övénél jóval nagyobb szerepet a darabban. Szegvári Júlia színművészünk ugyanis nem tudott jelen lenni, ezért Norka ölthette magára Kamarás Yvonne szerepét.
A fiatal tehetség nagy örömmel vette a felkérést, amit Tóth Katától, a drámaműhely vezetőjétől, a színház dramaturgjától kapott. Mi több, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy elvállalja. „Nekem az a célom, hogy színésznő legyek, ezért nagy boldogsággal töltött el, amikor Kata megkeresett. Hálás vagyok, amiért alkalmasnak találtak engem erre a feladatra. Viszonylag rövid idő állt rendelkezésre a szerep elsajátításához, de minden energiámat és időmet felhasználtam, hogy a lehető legjobban tudjak teljesíteni, és mindezt óriási szeretettel a szívemben tettem" – fogalmazott Norka a beugrást követően.
„Fantasztikusan éreztem magam a színpadon és mindvégig érzékeltem a színésztársaim támogatását, amit ezúton is nagyon köszönök!" – üzent az előadás többi szereplőjének, akik nagy örömmel fogadták Norkát.
Nem csupán a Nemzeti Dobogó oktatói, Tóth Kata, Szabó Dorottya, Varga-Huszti Máté és Mátyási Áron számára büszkeség ez a jeles alkalom, hanem a teátrumnak is. A Nemzeti Dobogó hiánypótló tevékenysége mellett családot is teremt, és ezt nem csupán a mindennapokban látjuk és tapasztaljuk, de minderre Norka is utalt most, a beugrás kapcsán.
„Számomra a Nemzeti Dobogó jelent MINDENT és talán összefoglalni sem tudom, mennyi mindent ad. Először is tudást ahhoz, hogy elérjem a célom, önbizalmat, szeretetet, barátokat. Amikor először találkoztam a csapattal, azt éreztem: igen, itthon vagyok! Ezt Katának, Dodónak, Máténak és Áronnak köszönhetem, akikhez bármikor fordulhatok. Rengeteget tanul tőlük a Nemzeti Dobogó csapata. Boldog vagyok itt, boldog vagyok, hogy mindennek a részese lehetek" – zárta gondolatait az ifjú növendék.
-
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György -
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét.