A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ebben az évben is kapcsolódik a programhoz, gyönyörű épületünk maszk viselése mellett, díjtalanul látogatható szeptember 20-án 15 és 18 óra között. Az ünnep alkalmával akciókkal kedveskedünk az érdeklődőknek.
A fenti időpontban a Színház aulájának jegypénztárában kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, bérletet.
30% kedvezményt biztosítunk az 5+1 felnőtt, erkélyes bérletre. Valamint 30% kedvezménnyel vásárolhatnak felnőtt jegyet a Kelemen László Kamarában lévő októberi előadásokra.
A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre. Magyarországon is több száz érdekes műemléket tekinthetnek meg az érdeklődők.
Továbbá felhívjuk Színházbarátaink figyelmét, hogy gazdagon illusztrált könyv jelent meg a Színházról „A kecskeméti főtér történelmi épületei” címet viselő sorozat részeként. A kiadvány a kezdetektől napjainkig, magyar és angol nyelven kalauzolja végig az olvasókat a Kecskemét ékszerdobozaként emlegetett teátrum, valamint a hírös város színjátszásának történetén. A kötet 2400 Ft-ért vásárolható meg.
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk.
Díjai számánál csak a tehetségét méltató jelzők vannak többen. Így hát meg sem kísérlem, hogy fosse-i tőmondatokra váltsam személyét. Udvaros Dorottyával beszélgettem.