Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Két előadással vendégszerepelt Szatmárnémetiben a nagyváradi Szigligeti Színház

    2024. június 10.
    Egy mesejáték-musicallel és egy, a 70-es évek táncdalfesztiváljait megidéző zenés vígjátékkal vendégszerepelt bérletcserében az Északi Színház színpadán a nagyváradi Szigligeti Színház.
    A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata között jó ideje tart már a partneri kapcsolat, melynek részeként több bérletcsere is létrejött már.

    A közelmúltban a nagyváradiak két produkciót is játszottak Szatmárnémetiben: az V.-VIII. osztályos bérletesek négy előadáson láthatták a Padlás című musicalt, amelyet Tóth Tünde vitt színre.

    Később a szatmári felnőtt bérletesek választott előadásként láthatták a Csinibaba című produkciót, a zenés vígjáték rendezője a társulat művészeti vezetője, Novák Eszter volt.

    A Harag György Társulat több alkalommal járt már Nagyváradon: a Szigligeti Társulat közönsége a My Fair Lady, Anconai szerelmesek és a Kasimir és Karoline című előadásokat láthatta.

    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Interjúk

      Sasvári Sándor a Rock Színháztól a nemzetközi színpadokig

      Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk.
      Zsigmond Lilian
      2025. november 5.
    • Interjúk

      Beszélgetés Udvaros Dorottyával

      Díjai számánál csak a tehetségét méltató jelzők vannak többen. Így hát meg sem kísérlem, hogy fosse-i tőmondatokra váltsam személyét. Udvaros Dorottyával beszélgettem.
      Gyulay Eszter
      2025. augusztus 10.

    Bemutatók képekben

    • Tiszta őrület
      Centrál Színház Tiszta őrület
      rendezőPuskás Tamás
    • Krémes keringő
      Új Színház Krémes keringő
      rendezőDörner György
    • Itt, ott és mindenhol
      Jurányi Inkubátorház Itt, ott és mindenhol
      rendezőPass Andrea
    • A répakirály
      Budaörsi Latinovits Színház A répakirály
      rendezőKovalik Balázs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu