Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Kellemes, szabadtéri környezetben a Hippolyt, a lakáj

    2020. június 18.
    Szokatlan, de nagyon ígéretes helyszínen játszik pénteken, június 19-én 21 órai kezdettel a Harag György Társulat.
    Az eredetileg a Tűzoltótoronyhoz tervezett Hippolyt, a lakáj című előadás az Északi Színház udvarában lesz látható.

    “Az udvar előadások szempontjából eddig nem volt kihasználva, ám miután kiderült, hogy a mobilszínpadunk épp befér az udvarra, új távlatok nyíltak meg a szabadtéri előadások tekintetében. Az északi Színház díszlettervezői és dizájnerei azon dolgoznak, hogy kellemessé tegyék a környezetet, égősorok és egyéb dekorációs elemek gondoskodnak majd arról, hogy az udvar különleges hangulata megragadja a nézőket. Az udvar logisztikai szempontból is előnyös, hiszen pár lépésre vannak az öltözők, illetve a háttérszemélyzet raktárai. Bízunk benne, hogy sikerül egy új játszóhelyet létrehoznunk, amelyet máskor is, nem csak járványhelyzetben tudunk majd hasznosítani” – mondja Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

    A műsoron szereplő nagy sikerű zenés vígjátékot is sikerült a stábnak az új színpadra alkalmaznia, így semmi akadálya annak, hogy a Hippolyt, a lakáj szereplőgárdája újra egy remek előadással lepje meg a közönséget.

    Schneider Mátyás fuvarozó meglepő gyorsasággal gazdag és sikeres lesz, életét viszont megkeseríti a felesége által szerződtetett grófi lakáj - mert mostanság a lakáj a divat. Schneider lányát, Terkát egy jó családból származó férfihoz, Makács úrhoz akarja hozzáadni az mama, ám arra ő sem számít, hogy a lánya szívét lassacskán egy inkognitóban náluk dolgozó elszegényedett nemesi sarj hódíja meg. A helyzetet pedig tovább bonyolítja Mimi, a lokáltáncosnő megjelenése. Az arisztokrata családoknál szolgáló komornyik bevezetése "újgazdagék" háztartásába számos nevettető helyzetre ad alkalmat.



    Az előadás szereplői: Gaál Gyula, Nagy Orbán, Moldován Blanka, Bogár Barbara, Bodea Tibor, Péter Attila Zsolt, Diószegi Attila, Gál Ágnes, Keresztes Ágnes és Orbán Zsolt. A produkció díszlettervezői Fornvald Gréti és Cristian Gătina, jelmeztervezője Szabó Anna, zenei vezetője és zenekarvezetője Manfrédi Annamária, koreográfusai Gabriela Tănase és Bordás Attila, rendezőasszisztense Poszet Nándor, ügyelője és súgója Varga Katalin.

    Jegyek kaphatók az Északi Színház jegypénztárában minden hétköznap 10 és 17 óra között, vagy az előadások előtt egy órával a helyszínen, illetve a Biletmaster.ro online jegyértékesítő rendszerben.

    Kapcsolódó linkek

    • https://www.youtube.com/watch?v=Yv5qqnHLnkAHippolyt, a lakáj trailer
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Telik – egy óra az életedből
      Szkéné Telik – egy óra az életedből
      rendezőTóth Péter
    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás
    • Kommuna – Székely öko-románc
      Sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – Székely öko-románc
      rendezőRadu Afrim
    • Rinocéroszok
      Sepsiszentgyörgyi színház Rinocéroszok
      rendezőBocsárdi László

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu