Hírek

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2021/2022-es évadának egyik sikerprodukciója, a Legjobb előadásnak választott Elisabeth musical, amely a teátrum falai között nyolc hónap alatt ötven előadást élt meg és több mint huszonötezer nézőt köszönthetett, ezúttal nem a megszokott térben, hanem egy rendkívül izgalmas helyszínen mutatkozott be.
Július 22-én budapesti premiert tartottunk, amelynek végén – és nem volt ez másképp július 23-án sem – szűnni nem akaró vastapssal és ovációval köszöntötték a társulatot.
Rendkívüli öröm számunkra, hogy szabadtéren éppúgy szerették ezt az előadást, ahogy a színház falai között is! Ez az élmény számunkra is lehengerlő volt és örök emlék marad. Örülünk és hálásak vagyunk, amiért a Margitszigeti Színház lehetőséget biztosított számunkra!
A pénteki előadás végén Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója hosszasan méltatta a produkciót, a társulatot és a vezetőséget. „Gratulálok mindenkinek! Aki kint ült a nézőtéren, velem együtt, nektek köszönhetően átélhetett egy valódi csodát. Nagyon hálás vagyok érte és el vagyok bűvölve. Köszönöm, profi munka volt mindenkitől, egytől egyig” – fogalmazott.
Cseke Péter direktor úr vette át a szót, aki szívhez szólóan fogalmazta meg a társulat felé érzéseit: „Fantasztikusak vagytok. Hiszem és vallom, hogy ma Ti vagytok a legjobbak Magyarországon!”
Szente Vajk, az Elisabeth musical rendezője így fogalmazott: „Amikor belefogtunk ebbe Péterrel, őszintén megmondom, nem is gondoltuk, hogy ez ennyire jól fog sikerülni” – kezdte.
„Abban biztosak voltunk, hogy egy remek húzóelőadása lesz a 125. jubileumi évadnak, de hogy szinte az egész ország Kecskemétre akar majd jönni miatta, arra nem számítottunk. Szerintem megérte hónapokig, majd a szabadtérire alkalmazva két napon át a legnagyobb melegben próbálni, hosszú órákig sminkelni, hangolni a hangszereket, hiszen szombaton megünnepelhetjük, hogy harmincezer ember látta a kecskeméti Elisabeth előadást tíz hónap leforgása alatt. Szerintem ez nagyon menő!” – zárta gondolatait.
Hálásan köszönjük mindenki szeretetét, az alkotóknak, a művészeknek, a háttérben dolgozóknak pedig gratulálunk! Szeptemberben folytatjuk!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György