Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Író-olvasó találkozót rendeztek Háy Jánossal a Tudomány és Művészetek Házában

    2025. március 17.
    Március 11-én a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bács-Kiskun Vármegyei szervezete író-olvasó találkozót szervezett Háy János József Attila- díjas író tiszteletére.
    Fotó: Benkő Emese

    Háy János a kecskeméti színház felkérésére drámát írt A kutyatartó lány címmel, amelynek ősbemutatója március 14-én lesz a Ruszt József Stúdiószínházban. A darabot a szerző Sipos Imrének, a prózai tagozat vezetőjének felkérése alapján írta meg. Háy János és Sipos Imre között két évtizedes barátság van. Sipos lesz a kecskeméti ősbemutató rendezője is, akinek A kutyatartó lány már a harmadik Háy-rendezése lesz pályája során.

    A dráma alapja valódi történet, amelyet a szerző a lányától hallott. Mint más történeteknél, itt is azon törte a fejét, hogy íróként mit tud kezdeni vele. A színház felkérése az alapvető paraméterekre vonatkozott, mint például a kevés szereplő és a kicsi tér, tartalmi megkötések nem voltak.

    Fotó: Benkő Emese

    Láttam, hogy ebben a történetben van lehetőség. Ilyenkor akkor az ember elkezdi a szereplőket megtalálni, kidolgozni, mi van benne, mit lehet kibontani. Amikor pedig megtalálom a magját és fel tudom építeni, akkor én mindig novellát írok. Akkor is, ha pontosan tudtam, hogy szeretnék ebből a novellából színdarabot írni — nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Háy János József Attila- díjas író.

    Amikor a Kecskeméten megjelenő Forrás folyóirat főszerkesztője, Füzi László tudomást szerzett róla, hogy Háy János új darabot ír a kecskeméti színház felkérésre, lekötötte az első közlés jogát a szerzőnél a lapja számára. Így jelenhetett meg dráma teljes szövege az ősbemutató hónapjában, március elején az irodalmi folyóiratban.

    Fotó: Benkő Emese

    A TIT által szervezett író-olvasó találkozón is a főszerkesztő, Füzi László vezette a beszélgetést, ahol az új drámán túl még számos más terület is szóba került, korábbi művek, műhelytitkok éppúgy, mint irodalomelméleti kérdések, a mai magyar dráma státusza, Háy János világszemlélete, vagy irodalmi kötődései. A közönség a beszélgetés végén még hosszan faggatta az írót. A résztvevők a helyszínen beszerezhették a Forrás folyóirat aktuális számát, benne a dráma teljes szövegével. A találkozó dedikálással és kötetlen beszélgetéssel fejeződött be.

    A Háy Jánossal és Füzi Lászlóval készült hosszabb interjú a KTV keddi Múzsa magazinjában látható.

    Kriskó János / hiros.hu

    Kapcsolódó linkek

    • https://youtu.be/4E6DnE5NGOg?si=XdugkUd0iHXQ0crOÍró-olvasó találkozó Háy Jánossal
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu