A magyar kultúra napját, január 22-ét 1989 óta ünnepeljük. Kölcsey Ferenc 1823-ban, 200 évvel ezelőtt ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. A költemény mára magyarságunk egyik legfontosabb jelképévé vált. Kölcsey Ferenc költeménye Magyarország alaptörvénybe iktatott állami himnusza. A „Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból” a költő legnagyobb hatású verse.

A himnusz egyike a legrégibb időkbe visszanyúló költészeti formáknak. Fogalmi körébe tartozik minden vallásos, isteneket vagy istennőket dicsőítő és ünneplő verses imádság, kultikus ének.

Az ókori himnuszirodalom legértékesebb gyöngyszemei Homérosz és Pindarosz költeményei, de a műfaj a legrégibb, bibliai időkben keletkezett. A keresztény középkorban virágkorát élte a himnusz műfaja (kiemelkedő képviselői például Ambrosius, Hilarius és Prudentius voltak), mely tökéletesnek bizonyult a vallásos révület sajátos érzelemvilágának, az áhítatnak és jámborságnak kifejezésére.

A nemzeti himnusz műfajának forrásai a hazafias dalokban, tömeg- vagy csatadalokban keresendők. A legelső nemzeti himnusz Németalföldön keletkezett és vált tömegénekké a 16. század végén, amikor a németalföldi nép szabadságharcát vívta a spanyol elnyomás ellen. Az eredeti csatadalból nemzeti himnusszá nőtt énekek legnépszerűbb példája a franciák nemzeti himnusza, a Marseillaise.

A személyeket dicsőítő királyhimnuszok talán legismertebb példája, az angol God Save the King az 1740-es években vált közkinccsé; a dallam eredete azonban már régebbre nyúlik vissza, szerzőjének kiléte teljesen bizonytalan.