Hírek

Drága Nusi! Szeretünk. Ezt már az elején el kellett mondanunk. Meg azt is, amit kevesen tudnak: Györgyi Anna a Rózsavölgyi Szalont "anyaszínházának" nevezi, hiszen itt játszik a legtöbbet, a mi rendkívül nagy szerencsénkre. Ráadásul egy kicsit alapító is. Amikor a Rózsavölgyi Szalon 2012 áprilisában megnyílt, az elején még töprengés volt, mi is legyen itt, színház, vagy irodalmi estek, vagy kamarazenélés. Akkor jött Györgyi Anna. Nusi. Szilágyi Tiborral játszották a Szerettem őt című darabot. Ez volt az első saját produkciónk. Akkora sikere lett, hogy el is dőlt: színház lesz (marad) a Rózsavölgyi Szalon.
Ma pedig a Szívhang című előadás után - a Közönség és a játszótársak, Szulák Andrea, Sajgál Erika, Epres Attila előtt - Kirják Róbert, a nyíregyházi színház és a Vidor Fesztivál igazgatója átnyújtotta Györgyi Annának az idei Vidor Fesztivál legjobb női alakításért járó Colombina-díját! Mi meg hátul sírtunk az örömtől.
Drága Nusi! Szeretünk. Nagyon. Gratulálunk!
Fotók: Molnár Miklós
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Mindig továbbléptem, amikor már nem értek új impulzusok”
Tímár Éva Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művésszel budai otthonában színészi hivatásáról, legkedvesebb szerepeiről és pályatársairól beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Köszönöm, drága jó istenem, hogy ez ma sikerült.”
Blaskó Péter gondolatai az átváltozásról, a függöny mögötti titokról – a színházi alkotás képessége egy olyan fajta tálentum, amit az ember a jóistentől kapott és vele született. És azzal úgy kell sáfárkodnia, hogy kiteljesedjen benne és ez a kiteljesedés a mindenkori nézőknek örömet okozzon. Kozma András