Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Gyerekünk - bemutató

    2020. február 10.
    Új bemutatóra készül a csíkszeredai Csíki Játékszín, Halász Péter Gyerekünk című darabját Hatházi András rendezésében február 16-án, vasárnap este 19.00 órától láthatja először a közönség a színház Hunyadi László Kamaratermében.

    Halász Péter író, rendező és színész Magyarországon született, de több évig emigrációban élt és alkotott Nyugat-Európában, majd Amerikában. A Squat és a Love Theatre megalapítója és a magyar neoavantgárd mozgalom egyik vezéregyénisége volt. Különlegesség, hogy a Gyerekünk csíkszeredai bemutatója egyben a darab romániai ősbemutatója is lesz.

    Az alkotócsapat ismerős lehet a közönségnek. Hatházi András, az előadás rendezője Jászai Mari-díjas színész, évekig a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze volt, jelenleg szabadúszó és a BBTE Színház és Film Kar Magyar Színházi Intézetének tanára. Drámaíróként is ismert, de filmszerepek is kötődnek a nevéhez. Többek között ő a Csíkszeredában is nagy sikernek örvendő Valan – Az angyalok völgye című film egyik főszereplője.

    Deák Katalin, a produkció dramaturgja már több alkalommal dolgozott a Csíki Játékszínnél. Dramaturgja például a jelenleg is műsoron levő Yasmina Reza-darabnak, Az öldöklés istene című előadásnak és az egyik társszerzője az ÁSÓKAPA című produkciónak. Hatházi Rebeka, az előadás látványtervezője 2019-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakán, a színházi munkák mellett illusztrátorként is alkot.

    A Gyerekünk kihívás az alkotóknak és nézőknek egyaránt, hiszen a szöveg egy különös családi történet perspektíváján keresztül pont a színház mibenlétét helyezi középpontba. Hogyan születnek a történetek és meddig tartanak? Hol húzódik a valóság-fikció határa? Hogy van az, hogy a színházi nézőtéren nem szövődnek szerelmek, csak moziban? Ott összeér két térd, ott combra csúszik a tenyér. De a színházban a Rómeó és Júlia alatt – semmi. Felvonulunk, bevonulunk, nézünk, tapsolunk, elvonulunk, sóhajtunk: emlékezetes esténk volt. Sőt, amikor bevonulunk az előadásra, már akkor mondjuk magunkban: ez szép emlék lesz. Melyik az a pillanat, amikortól a fantáziánk hatni kezd és belekapcsolódunk abba a színpadi valóságba, ami a történettől függetlenül az itt és most logikáját követve egyszeri és megismételhetetlen.

    A bemutatót követően az előadás február 20-án, csütörtökön 19.00 órától és február 21-én, péntek este 19.00 órától is látható lesz.
    Az előadás a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

    A bemutatóra a jegyek ára 35 lej. A további időpontokra 30 lejes egészjegy és 20 lejes kedvezményes jegy váltható.
    Jegyvásárlásra online a: https://www.bilete.ro/gyerekunk/ oldalon van lehetőség, valamint személyesen a Csíki Mozi jegypénztárában munkanapokon 9.00 és 18.00 óra között, illetve előadások előtt egy órával a Csíki Játékszín jegypénztárában. 

     
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Sirály
      Szentesi színház Sirály
      rendezőKaro Balyan
    • Telik – egy óra az életedből
      Szkéné Telik – egy óra az életedből
      rendezőTóth Péter
    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás
    • Kommuna – Székely öko-románc
      Sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – Székely öko-románc
      rendezőRadu Afrim

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu