Hírek
Radu Afrim a 2020/2021-es évadban ötödik alkalommal dolgozik a Tompa Miklós Társulat színészeivel. Az előző négy együttműködésben született produkciók közönség- és szakmai kedvencek lettek. Az improvizációkon alapuló, közösen írt Az ördög próbája (2014), a Bartis Attila regénye nyomán készült A nyugalom (2015) és a saját szerzeményű Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan (2016), valamint az Ivan Viripajev drámája alapján készült Részegek (2018) után idén, december 19-én és 20-án Grand Hotel Retromadár címmel kerül bemutatásra a legújabb produkciója.
2020-at írunk. Mioara, aki a 70-es években a Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan tömbházában lakott, időközben felnőtt, írónő vált belőle és Belgiumban él. Hazatér szülővárosába, hogy megírja legújabb regényét, amely talán segít megszabadulnia az állandó múltba fordulástól. Talán.
A korábbi előadáshoz hasonlóan a produkcióban ezúttal is ötvöződik a színpadi költészet, a humor és a társadalomkritika. A nézők által már ismert múlt találkozik a jelennel: előbbi itt már visszaemlékezés, utóbbi pedig az egykori álmok és tervek helyét vette át. De vajon milyenné vált a gyermekként remélt szabadság mára?
A Grand Hotel Retromadár című produkció kétestés bemutatójára 2020. december 19-én és 20-án este 19 órától online kerül sor. A bemutató élő közvetítésére jegyeket 19 lejért a https://www.eventim.ro/ro/bilete/grand-hotel-pasarea-retro-online-teatrul-national-targu-mures-559459/event.html oldalon vásárolhatnak az érdeklődők. A néző az előadás linkjét kezdés előtt egy órával kapja meg e-mail üzenet formájában a szolgáltatótól (eventim.ro), belépni a közvetítésre a megvásárolt jegyen szereplő jelszóval tud. Jegyeket a bemutatóra legkésőbb az előadás napján 18 óráig lehet váltani.
Fölhívjuk nézőink figyelmét, hogy az előadás élő közvetítés (nem felvétel) formájában történik, ezért utólag nem nézhető vissza.
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















