Kerkay Rita rendezését Varga Mária és Zsótér Sándor kettősével november 13-án és 20-án láthatják a Kozák András Stúdióban. A 13-i előadás után pedig részt vehetnek egy közönségtalálkozón ahol Perczel Enikő beszélget Varga Máriával, Kerkay Ritával és Zsótér Sándorral.

Egy-két bútor, pár kis szobor, néhány nipp. Mintha a nagyszüleink nappalijában lennénk. Közben ott van az egykori szerelmespár megkésett randevúja. 23 év után, rengeteg kérdéssel. Mennyiben eldöntött az életünk? Szerepet játszhat-e benne személyes akaratunk? Melyik a súlyosabb döntés: menni, és új életet kezdeni, vagy itthon maradni? 23 év után, az újra találkozáskor, minden megtörténhet. A folytatás vagy akár az örök búcsú is.

Kerkay Rita februárban kapta meg a felkérést, hogy rendezze meg a Mérleget. A rendező előtt már a darab olvasásakor Varga Mária és Zsótér Sándor arca lebegett, velük képzelte el a készülő előadást: „Varga Máriával Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban sok előadásban dolgoztunk együtt, Zsótér Sándor pedig a Színház -és Filmművészeti Egyetemen volt az osztályfőnököm. Nagyon megtisztelő számomra, hogy igent mondtak a felkérésre, mert mindig is csodálva néztem a munkájuk. Rengeteget tanulok tőlük a próbafolyamat során és biztonságban érzem magam Velük.”

Varga Mária a Nő szerepében egyéni és vagány. Kezébe veszi a sorsát, és életre szóló döntést hoz: „Mindkét karakter sorsa nagyon fordulatos, izgalmas és eleven, miközben nem az extrém történéseken van a hangsúly, sokkal inkább két emberi sorson. Egy rövid kapcsolat után szétszakadnak az útjaik, és évtizedekkel később látjuk viszont a figurákat, akik a maguk módján döntöttek a sorsukról. Nincs
szájbarágósság, nem mondanak ki mindent a figurák, mint manapság. Fontos, hogy
következményei voltak egy döntésnek, vagy bizonyos szavaknak, ami ma már
nincs.” 

A Férfit alakító Zsótér Sándor egy pillanatig sem hezitált, hogy elvállalja-e a
szerepet: „Ez egy kaland. Eszembe se jutott, hogy nemet mondjak. A könyvet Gerlits
Rékától és Mészáros Piroskától, a Bátorságok Könyve kitalálóitól kaptam. A
nyolcvanas években írtak ilyen darabokat, másfajta, nem divatos. Két ember
hosszan beszélget különösebb trükk nélkül. Nincsenek nagy fordulatok, nem
egy Netflix sorozat. Én mindig félek, óvakodok kimondani egy mondatot, vagy
egy szót, vagy egy szlogent, hogy ez erről vagy arról szól.”