Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Félidőben az Interferenciákon Kolozsváron

    Hazai alkotók, koncert, könyvbemutató és kerekasztal beszélgetés

    2024. november 9.
    A kilencedik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál elérkezett második feléhez, de a következő napokban is színes és sokszínű programokkal várja a színházkedvelő közönséget.

    November 10-én Sardar Tagirovsky rendezésében a Raszputyin című előadás lesz látható a színház nagytermében a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának az előadásában.
    Szőcs Géza drámája történelmi látleletként szolgál kollektív európai és globális lelkiismeretünkről. A mű a történelmi valóságot helyezi fókuszba Raszputyin fiktív szűrőjén keresztül. Ez a fikció a szenvedélyes túlélés utolsó mentsvára az emberiség apokaliptikus erdejében.

    November 11-én a Stúdióteremben lesz Sacha Bota és Annelie Gahl, Európa-szerte elismert hegedűművészek Say the Song című koncertjére, amely igazi csemegét kínál a klasszikus zene rajongóinak. Az est középpontjában Bartók Béla 44 duója áll, a két művész különleges figyelmet fordít a hangzás retorikai és expresszív jellegére. Bartók ebben a művében újszerű módon ötvözi a klasszikus zeneszerzési módszereket a kelet-európai népzene nyers, autentikus hangzásvilágával. A zenei élményt egy videofelvétel is gazdagítja, amely Bartók 44 duójának négyrészes szerkezetéhez kapcsolódik: történelmi filmrészletek, Bartók helyszíni felvételeinek részletei és az általa készített fényképek alkotnak álomszerű, vizuális összhatást, amely még inkább elmélyíti a koncert hangulatát.

    November 12-én a színház emeleti előcsarnokában Tompa Gábor legújabb verseskötetének a könyvbemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. A Hamlet homloka című verseskötetről a szerzővel Karácsonyi Zsolt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője beszélget.
    Délután és este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának és a Yorick Stúdiónak a közös produkciója látható a Stúdióteremben. Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényének színpadi adaptációját Sebestyén Aba rendezte.

    A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül. Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel.

    November 13-án William Shakespeare szerelmi vígjátékát, az Ahogy tetsziket tekintheti meg a közönség Tompa Gábor rendezésében. A produkció a várnai Stoyan Bachvarov Állami Színház vendégelőadása.

    „Hátat tudunk-e fordítani az igazságtalan társadalomnak és uralkodóinak? Megoldás-e az ardennes-i erdőbe menekülni? Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának szereplői a természet és a színház szabadságát ünneplik. Tompa Gábor előadásában a szerelem erőt ad a léleknek és a testnek, a művészet felszabadít, a természet pedig gyógyít. Az identitásjáték javában zajlik, de vajon biztonságos-e?”– jegyzi meg Aglika Oltean az előadás dramaturgja.

    November 14-én az Interferenciák idei tematikájához kapcsolódva, a színház emeleti előcsarnokában kerül sor dr. Marian Popescu egyetemi előadótanár 35 év. Színház Romániában a cenzúra után című szakmai előadására, melyet egy kerekasztal-beszélgetés követ. A beszélgetés résztvevői: Tompa Gábor, Marian Popescu, Darvay Nagy Adrienne, Anca Măniuţiu, Crenguța Manea.
    Este a Kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház nagytermében, a november 7-ei előadást követően újra lehetőség van megtekinteni Eugène Ionesco A légbenjáró című abszurd drámáját Tompa Gábor rendezésében, a kolozsvári román társulat előadásában.
    „Tompa Gábor alkotói csapatával karöltve zeneművet kreál a ionescói szövegből, amelyben testüket és hangjukat felhasználva játszanak a ritmussal, a kórusharmonizálással, a disszonanciával és a szinkópákkal. Sétálgatás, egyensúlyozás és költői ugrások közepette hoznak vissza a köztudatba egy darabot, amelyet méltatlanul felejtettünk el, ugyanúgy, ahogy a szereplők – és implicite, mi magunk is – elfelejtettünk repülni. Mert ki hisz ma még a költőkben, és milyen eszményeket vallunk magunkénak?” – írja az előadás szinopszisában Ștefana Pop-Curșeu.

    Kolozsvári magyar színház
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu