Hírek
Az évadban három tehetséggondozó program valósult meg, kiírásra került a tizedik Staféta Pályázat és a 7. Tantermi Színházi Pályázat, illetve megvalósult a 7. Tantermi Színházi Szemle. A IX. TITÁNium Színházi Projekt az 5. Mastercard - Alkotótárs színházi pályázat keretében átadták az év TITÁN-díját, ráadásul a projekt mentorprogramja is ősszel zajlott. Az évadban nyolc Staféta-nyertes és hat TITÁNium-Mastercard-nyertes előadás valósult meg Budapest különböző játszóhelyein.
A Pagony Kiadóval való együttműködésben az Európai Unió támogatásának köszönhetően hat gyermek-és ifjúsági színházi előadással bővült a repertoár.
A Jurányi előadásait számos díjjal jutalmazták. Pálos Hanna a Mély levegőért megkapta az Országos Színházi Találkozó legjobb női alakítás díját, illetve a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz legjobb alakítás díját. A XII. ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennáléról a Tyúkdráma írói és színészi csapata a legjobb színpadi szövegért járó Békés Pál-díjat és a legjobb színészi alakításért járó Kemény Henrik-díjat kapta. A Ha már lúd… című családi színházi előadás zeneszerzője, Cseri Hanna a zene és az előadás organikus kapcsolatáért különdíjat vehetett át, míg Kenéz Ágoston, rendező a családi színház műfajának meghonosítására tett törekvésért Kovács Ildikó-díjban részesült, illetve a Staféta közönségszavazáson elért második helyezéséért megkapta a Fidelio különdíját. A Drive című dokumentarista színházi előadásért Kelemen Kristóf és Török Tímea a Staféta közönségdíjat vihett haza a június 11-i JuNYÁRi Piknikről.
A 2024-ben indult Budapesti Színészképző első évfolyama idén befejezte a második tanévét, és jövőre megkezdi az utolsó, gyakorlati évét Budapesten, Budaörsön és Miskolcon. A szintén 2 éve újraindított Átrium, a kezdeti tervek szerint jövő évadra kiválik a Füge Egyesület üzemeltetése alól, és a mentorálásával e célra létrehozott Kupola Kulturális Egyesület viszi tovább már önállóan a színház irányítását ősztől.
Két terv megvalósulását is elhozta ez az évad. Az idén 20 éves Füge Produkció szakmai mentorálásával tavasszal elindult a heti rendszerességgel jelentkező tandem – színházi alternatívák rádióműsor a független előadó-művészeti területet érintő témákról a radiócafén Balázsy Panna vezetésével. A JuNYÁRi Pikniken felavatták a Ház POKET automatáját, és újabb POKET kiadványunk jelent meg, amely a Ház visszatérő szerző-rendezőjének, Schwechtje Mihálynak négy drámáját tartalmazza. Személyes véleményünk szerint az évadunk slágere munkatársaink csoportos kiállítása, a J.A.M., amit még nyáron is meg lehet tekinteni a Jurányi Galériában.
Ősszel a MILF után a Kovács ikrek Pető Kata felkérésére újabb színdarabot írtak. Egy rémmesét a szeretetről. Zenés felnövéstörténet az Átriumban, Alíz - engedd szépen, hogy megegyelek címmel, a szereplők: Hernádi Judit, Pető Kata, Gergye Krisztián, Rohonyi Barnabás
A szeptember 8-i bemutató rendező-koreográfusa Gergye Krisztián
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















