Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Észak-erdélyi turnéra indul a Visky András: Pornó – Feleségem története című előadása

    2021. június 14.
    Két észak-erdélyi településen Nagykárolyban és Zilahon kerül bemutatásra Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentum-játéka, Árkosi Árpád rendezésében.

    Az előadások időpontja a következő: június 22. este 7 óra Nagykároly, Városi Színház, június 23. este 7 óra Zilah, Művelődési Ház, Vigadó. Az előadások után közönségtalálkozóra is sor kerül a produkció szereplőivel, Imre Éva és Sinkó Ferenc színművészekkel.

    „Meg kell állni a gyermekeink és gyermekeink gyermekei színe előtt és elmondani a saját történetünket. Kiűzni nyelvünkből, tekintetünkből, érintéseinkből, sejtjeinkből a diktatúrát. Amíg nem tesszük meg, diktatúra-függőségben élünk. Nincs bátrabb tett, mint előállni a gyávaság történetével” – vallja Visky András, személyes történ(e)teket is idéző drámája kapcsán.

    Az előadás a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljáról két díjjal tért haza: az előadás rendezője, Árkosi Árpád az Emberi Erőforrások Minisztériuma Legjobb rendezésért járó díjában, míg az előadásban nyújtott alakításáért Imre Éva Kisvárda Város Polgármesterének díjában részesült.

    „A Pornó ez esetben egy fedőnév, amelyet a megfigyelők adtak a megfigyelt személynek. Nem egy pikáns témájú darabot látunk, hanem egy politikai pornót, ahogyan szerzője nevezi darabját, egy történelmi krónikának is szánt esettanulmányt. Olyat, amely egy letűntnek tűnő, de mindig újra feltámadó gondolkodásmódot is leleplez: azt, amely tárgynak, árunak tekinti, azzá teszi az embert” ‒ írta az előadásról Bodó Márta a RomKat.ro, erdélyi katolikus portálon megjelent elemzésében.

    Az előadás jelmeztervező Bocskai Gyopár, zeneszerző Cári Tibor, míg a színpadi mozgást Sinkó Ferenc jegyzi.

    Az előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója.

    Kolozsvári színház
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Telik – egy óra az életedből
      Szkéné Telik – egy óra az életedből
      rendezőTóth Péter
    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás
    • Kommuna – Székely öko-románc
      Sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – Székely öko-románc
      rendezőRadu Afrim
    • Rinocéroszok
      Sepsiszentgyörgyi színház Rinocéroszok
      rendezőBocsárdi László

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu