Hírek

A szerdai olvasópróbával megkezdődött A miniszter félrelép című Ray Cooney bohózat próbafolyamata a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán.
A rendkívül sikeres és ismert történetet Besenczi Árpád rendezésében láthatja majd a nagyérdemű.
A teátrum egy régi hagyományához tért vissza azzal, hogy szilveszteri bemutatóként egy prózai előadást, egy vígjátékot választott.
A miniszter félrelép december 30-ai és 31-ei szilveszteri előbemutatóval, a későbbiekben pedig február 3-ai premierrel debütál majd a közönség előtt, a Kecskeméti Nemzeti Színház nagyszínpadán.
A főbb szerepekben Adorjáni Bálintot, Járai Mátét, Horváth Alexandrát, Pál Attilát, Hegedűs Zoltánt, Aradi Imrét, Ferencz Bálintot, Hajdú Melindát, Szabó Dorottyát és Monos M. Franciskát láthatja majd a közönség.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György