Hírek
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház életében mindig is kiemelten fontos törekvésnek számított a rászorulók megsegítése, a nehéz körülmények között élők támogatása. A jótékonysági megmozdulások zászlóshajója Cseke Péter igazgató, ugyanakkor a teátrum társulatának minden egyes tagja szívügyként gondol az efféle lehetőségekre.
Büszkeség és boldogság számunkra, hogy 2024-ben jónéhányszor nyílt alkalmunk a jótékonykodásra, ám az ünnepek közeledtével azt éreztük: a szívünk úgy lenne teljes, ha a szeretetünket ebben a meghitt időszakban is megoszthatnánk azokkal, akiknek mindaz, ami számunkra adott, nem természetes és aligha elérhető.
Ezúttal Cselóczki Tamás énekkari művészünk ötlete nyomán csatlakoztunk a Malom Központ és a KINCS Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete által közösen szervezett adománygyűjtéshez, amely immáron több mint tíz éve kínál lehetőséget a környékbeli rászoruló családok támogatására.
„A jótékonykodás, az adományozás és az ajándékozás csodálatos módja annak, hogy kifejezzük szeretetünket és támogatásunkat mások iránt. Mindezzel nem csupán a megajándékozottaknak szerzünk örömet, hanem számunkra is boldogságot és megelégedést nyújtanak azáltal, hogy tudjuk: hozzájárultunk valaki más boldogságához” – fogalmazott Cselóczki Tamás, aki magánemberként is rendszeresen jótékonykodik, de ezúttal a színházi adományozáson keresztül igyekezett segíteni a rászorulóknak.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház több mint húsz doboznyi adományt, valamint ruhákat, már nem használt eszközöket, plüssállatokat, játékokat ajánlott fel a környéken élő nagycsaládosok részére – mindezt a KINCS Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete elnökének, Fehérné Nagy Emesének Märcz Fruzsina színművészünk adta át, aki maga is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ilyen nagy mennyiségű adományt juttathassunk el a rászorulókhoz.
Az egyesület elnöke és segítői nagy örömmel fogadták a csomagokat. Mint elmondták, idén egyértelműen látszik, hogy megfontoltabban adományoznak a kecskemétiek, a korábbiakkal ellentétben ugyanis ezúttal jóval több sértetlen, megfelelően működő, tiszta, kifogástalan állapotú ajándék érkezett. Ezeket igyekeznek minél igazságosabban elosztani kilencvennyolc tagcsaládjuk jelentkezői között.
Fehérné Nagy Emese hozzátette: a karácsony és az ünnepi időszak magával hozza azt a lelkesedést, amelyet a hétköznapok rohanó forgataga nem mindig enged meg az adományozni vágyó embereknek. „Ahogy az ajándékvásárlást is sokszor az utolsó pillanatra hagyjuk, nálunk is az utolsó napok a legforgalmasabbak. Ilyenkor támad fel leginkább a szívekben a tenni- és segíteni akarás, amelynek lehetőségével szerencsére sokan élnek is. Nincs is annál fontosabb, hogy szeretet adjunk azoknak, akiknek kevesebb jut belőle. Szerencsés vagyok, hogy a munkám miatt sok ilyen helyzettel találkozom, ez tartja bennem a lelket. A karácsonyi időszak nehéz és mozgalmas számunkra, de hogy rendre láthatom az adományozók mosolygó arcát, és a családok csillogó tekintetét, felbecsülhetetlenné teszi számomra az erre fordított időt” – zárta gondolatait az egyesület elnöke.
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian






















