Hírek

A Grimm testvérek történetéből húsz éve készült magyar átirat, a szerzőpáros Szente Béla és Gulyás Levente volt. A tanulságos mesét Sipos Imre, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház prózai tagozatának vezetője állította színpadra. A darab különlegessége, hogy vegyíti az élőszínházat, a bábszínházat és a maszkos játékot.
“A díszlet, a zene, a tánc, az élő szereplők, a bábok, a maszkok és a helyszínváltások olyan dinamikussá teszik ezt az előadást, hogy korhatár nélkül mindenki jól fog szórakozni” - ígéri a rendező.
Rigócsőr királyt Koller Krisztián, Ibolyka királykisasszonyt Horváth Alexandra formálja meg. XII. Boldizsárt, Ibolyka apját Gyuriska János alakítja. A produkcióban szerepel továbbá Magyar Éva, Lakatos Máté, a kecskeméti közönség előtt most bemutatkozó Mucsi Kristóf, illetve a Kecskeméti Nemzeti Színház énekkarának tagjai, Kelemen Örs és Mátyási Áron. A színészek a bábok és maszkok segítségével több karaktert is játszanak a családi mesemusicalben.
Az igazán mesés díszletet és jelmezeket Matyi Ágota tervezte, az animációt Nagy Tibor készítette. A mozgásért Szegvári Júlia felelt, míg a zenei vezető Károly Kati volt.
A gyermekelőadás bérlettel és jeggyel egyaránt megtekinthető.
Bővebben az előadásról:
https://kecskemetinemzeti.hu/hu/eloadasok/aktualis.html?eloadas_id=13244
Online jegyvásárlás:
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György