Vegyünk száz évet, pontosabban száz karácsonyt. Miközben újra és újra felkerül az asztalra a titkos recept szerint készült töltött káposzta, és előkerül a jófajta kisüsti, egy család története pereg le előttünk. Egy családé, ami akár a sajátunk is lehetne, és egyszerre szívmelengető, feszültségekkel és titkokkal teli. Szabó Borbála darabja, a Száz karácsony egy teljes évszázadot ölel fel a magyar történelem lenyomataival együtt.

A mű eredetileg Budapest egyesítésének 150. évfordulójára kiírt drámapályázatra született, bekerült a legjobb nyolc közé, és helyet kapott az évfordulóra megjelent antológiában. Szabó Borbála elküldte a szöveget Cseke Péternek, a kecskeméti teátrum direktorának, akinek annyira megtetszett a történet, hogy nem volt kérdés: ebből előadásnak kell születnie a hírös város teátrumában.

Kovács Lehel számára ez a rendezés több szempontból is különleges. „Sokan azt gondolnák, hogy egy teljesen új, most született darab rendezése óriási szabadságot ad, hiszen nincsen olyan korábbi feldolgozás, ami hatással lehet ránk. Furcsa módon szerintem inkább látszólagos ez a szabadság” – fogalmazott Kovács Lehel. „Egy régen elhunyt szerző művéhez sokszor nagyobb biztonsággal lehet nyúlni. Itt viszont van egy kortárs író, és bizonyos kapukat ez bezár. Ráadásul a saját családja történetéről van szó, de ilyenkor nem az a cél, hogy minden apró részlet hitelesen felkerüljön a színpadra, hanem az, hogy a végeredmény működjön a színház világában, elérje azt a hatást, amit szeretnénk.”

A próbafolyamat során Kovács Lehel többször is egyeztetett a szerzővel, kikérte a véleményét a változtatásokról. „Lehet, hogy valaki a családban fontos volt, de ebben a történetben csak egy perc jut neki, vagy még annyi sem. Az előadás egésze ugyanis fontosabb, mint a részletek. Azt hiszem, színes képeskönyv lett belőle, amiben az én hangom is erősen hallatszik.”

A darab száz év eseményeit egy család életén keresztül meséli el, és bár a magyar történelem folyamatosan jelen van, mégsem a klasszikus történelemmesélés a cél. „Bori talált egy varázslatos megoldást: az idő múlása úgy pereg, hogy észre sem vesszük, mikor cserélődnek ki a kezek, amelyek vezetnek minket. Egy pillanat, és már el is telt száz év. Ez az egyik legfontosabb üzenet: legyünk jelen, ne hagyjuk, hogy az élet úgy rohanjon el mellettünk, hogy észre sem vesszük.”

A rendezőt a mű időkezelése is lenyűgözte: lassan hömpölygő kezdet, majd egyre gyorsuló tempó, mint maga az élet. „Gyerekként észre sem vesszük az idő múlását, később pedig úgy érezzük, mintha egy pillanat lett volna. A darab pontosan ezt a ritmust követi. Az eleje lassan hömpölyög, majd a vége hirtelen felgyorsul – pont, mint az élet.”

A Száz karácsonyban a történelem viharai összefonódnak egy nő életének stációival, miközben az ünnep állandósága az, ami kapaszkodót kínál az idő sodrásában. Egy olyan támaszt, ami megtart akkor, amikor túl kell élni, tovább kell lépni. Szabó Borbála családtörténetének legnagyobb ereje talán éppen abban van, hogy ráébresztheti a nézőket arra, hogy a kérdéseinket addig kell feltennünk, amíg van kinek. „Érdemes akár felvenni egy beszélgetést a nagymamánkkal vagy a szüleinkkel, hogy a dédunokák is megismerhessék őket. Mert vannak családi titkok, el nem mesélt történetek, amelyekről soha nem beszélünk, pedig meghatározzák az életünket.”

A gyorsan lepergő száz év színpadra állítása természetesen komoly látványbeli kihívás is volt. A történet egy család nappalijában játszódik, az ünnepi asztal mellett. A szerzőnek volt egy határozott elképzelése a díszletről, de Kovács Lehel végül más vizuális világ mellett döntött. „Bori kapukat képzelt el. Egyet, amin belépünk, egyet, amin kilépünk, és egy harmadikat, ahol érkeznek hozzánk az emberek. Én viszont inkább egy erdőt láttam magam előtt. Sötét, bizonytalan helyet, tele izgalommal és kérdésekkel, hogy honnan jövünk és hova megyünk. A hit persze kifényesítheti ezt az erdőt, de a titok megmarad. És mivel karácsonyról van szó, természetesen nem hiányoznak majd a karácsonyfák sem” – árulta el Kovács Lehel.