Hírek
Szeptember 30-án mutatjuk be a Búcsúüzenet című előadásunkat. Audrey Schebat művét Alföldi Róbert állítja színpadra; ez a harmadik rendezése itt. A két főszereplő: Kiss Mari és Epres Attila; először játszanak együtt, ugyanakkor mindketten harmadszor térnek vissza ide. Az évad második felében Göttinger Pál rendezi – először dolgozik a Szalonban – a világhírű író, Daniel Kehlmann A MENTOR című darabját Hegedűs D. Géza főszereplésével; neki is a harmadik szerepe ez a Rózsavölgyiben. Mindhárom premier – magyarországi bemutató.
Ugyanakkor nem hallgatunk arról sem: nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon alapítója, igazgatója fogalmazta meg: "A Rózsavölgyi Szalon nyitása óta több mint tízszeresére nőtt az előadások nézőszáma. Jelenleg 15 produkciónk van műsoron. Nálunk lép fel a legtöbb Nemzet Színésze, sokan a Kossuth-díjasok közül is, de ugyanilyen fontosnak tartjuk a tehetséggondozást, vagyis a nagy nevek mellett rendre megjelennek itt fiatal művészek, pályakezdők, színművészeti egyetemisták, akiknek további lehetőségeket adunk. Közönségünk és alkotóink együtt jelentik a Rózsavölgyi Szalon összetartó közösségét. Ebben van az erőnk. Ha úgy tetszik: a Rózsavölgyi Szalon kicsi, de erős hatása van. Hálásak vagyunk a nézőinknek és a művészeinknek. De sajnos azt is ki kell mondanunk: az eddigi legnehezebb évadunkat indítottuk el. Egyetlen pályázaton sem nyertünk, és a 75 férőhelyes színházunk támogatás nélkül aligha tudja eltartani magát. Úgyhogy valóban a közönség a legfőbb mecénásunk. Mindent megteszünk, hogy folytatni tudjuk."
Vagyis: pályáztunk ide is, oda is. Nem kaptunk támogatást se innen, se onnan. Ez megrendítő. Nem panaszkodni akarunk, hanem dolgozni, alkotni tovább. Hiszünk abban: a kultúra a társadalom tartása. Önök nélkül nem menne, ez egészen bizonyos!
Online is válthatnak jegyeket az előadásainkra IDE kattintva >>>
Köszönjük, hogy velünk vannak, hogy jönnek hozzánk, hogy nézik a Rózsavölgyi Szalon előadásait és csodálatos művészeit.
A Közönség a színház és a művészek legnagyobb mecénása.
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















