Április 29-én, a tánc világnapján, a Harag György Társulat egy, Szabó Franciska által koreografált etűddel emlékezett meg a jeles dátumról.
Az ünnepet 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Időpontjaként Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapját választották.
A videóban a társulat előadásainak tánckarában is közreműködő táncosok, Major Vivien, Vonház Ingrid, Pop Daniel és Vonház Andreas Erik látható.
A produkció koreográfusa az esemény mottójaként Pina Bausch (Philippine „Pina” Bausch, 1940-2009), német moderntánc-koreográfus, a világhírű Wuppertali Táncszínház megalapítójának gondolatát választotta: „Nem úgy akarok mozogni, mint egy táncos, azt akarom megmutatni, ami mozgat.”
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei.
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.