Hírek

Bővérű komédia, elgondolkodtató svéd dráma, háborús színmű, zenés műsorkoktél, a színházirodalom nagy tragédiái, kortárs előadások, Neoton-musical és flamenco show is várja mindazokat, akik úgy döntenek, hogy meglátogatják a kisvárdai színházi kavalkádot június 23. és július 1. között. A szervezők három helyszínen, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központban, a Zsinagógában és a Refi Színpadon várják a nézőket.
A versenyprogram előadásait idén is egy öttagú zsűri értékeli. A zsűritagok részt vesznek az előadások másnapján a Szakmai Klub beszélgetésén, akár hozzászólóként is. A versenyprogramok végeztével ők ítélik oda a fesztiváldíjakat. A díjosztó grémium összetételére idén is a fesztivál művészeti tanácsadója, Balogh Tibor tett javaslatot. A 2023-as év zsűritagjai Dienes Blanka színésznő, Kiss József Jászai Mari-díjas, drámaíró, rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, műfordító, rendező, Szekeres Szabolcs színikritikus, és Szigeti Réka dramaturg.
A KÍSÉRŐPROGRAMOKRÓL
A versenyelőadásokon túl számos igazi színházi ínyencség kerül terítékre a bő egy hetes programsorozaton, a Refi Színpadon. A 10. Színházi Olimpia keretében, az első fesztiválnapon, június 23-án látható Luxuria címmel a Barcelona Flamenco Ballet flamenco-show előadása.
Június 24-én a közönség Párizsba utazhat. Göttinger Pál A nulladik perc című friss rendezése, az Orlai Produkció előadása Udvaros Dorottya főszereplésével érkezik Kisvárdára. Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote,– ugye mindenkinek ismerősek ezek a legendás slágerek? A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek sikerzenekara, a Neoton dalai kitűnő alapul szolgálnak a Szép nyári nap című Neoton musicalhez. Június 27-én este, a Veres 1 Színház önfeledt szórakozást ajánló előadásából, amit Böhm György állított színpadra.
Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regénye hallatán ki ne gondolna meghatódva a kis Nemecsekre, kinek ne dobbanna meg a szíve a legendás Grund látványától? Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián zenés játéka Vándorfi László rendezésében érkezik a veszprémi Pannon Várszínházból június 29-én a Refi Színpadra.
Az andalító dallamok szerelmeseit várja június 30-án Csak egyetlen szó című zenés műsorával Nagy Sándor, Mészáros Árpád Zsolt, Peller Anna, Szerényi László és Vágó Bernadett. A közönségkedvenc énekes-színészek neve garancia arra, hogy egyetlen szóval sem kell bemutatni estjüket, amire minden bizonnyal gyorsan elkelnek majd a belépőjegyek.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György