Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    A kolozsvári színház vendégjátéka Gyulán a Várszínházban

    2021. július 27.
    Sheldon Harnick – Jerry Bock – Joseph Stein Hegedűs a háztetőn című nagysikerű musicaljét a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján láthatja a közönség Béres László rendezésében.

    Az előadás az Erdélyi Hét programsorozat keretében augusztus 3-án lesz látható a gyulai Tószínpadon.

    „Úgy gondolom, hogy hit nélkül élni lehet, de nem érdemes. Ez az előadásomnak is az egyik mottója. Ami engem megragadott ebben a musicalben az az a hit, amit Tevje az Úristennel való beszélgetésekből tapasztal meg. A szerzők rengeteg humorral fűszerezve mutatják meg számunkra a főszereplőnek Istenhez fűződő viszonyát: hol perlekedik vele, hol kéri, hol könyörög, hol pedig csak beszámol neki. Tevje ezekből a beszélgetésekből folyamatosan erőt merít. Számomra a legfontosabb konklúziója ennek a történetnek, az a DERŰ” ‒ vallja az előadás kapcsán Béres László rendező.

    A Hegedűs a háztetőn főszerepét, Tevjét, Bogdán Zsolt alakítja, a további szerepekben Kató Emőke, Albert Csilla, Vindis Andrea, Pethő Anikó, Tőtszegi Zsuzsa, Román Eszter, Kántor Melinda, Orbán Attila, Kiss Tamás, Varga Csilla, Farkas Loránd, Zongor Réka, Csutak Réka, Szűcs Ervin, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Marosán Csaba, Viola Gábor, Laczkó Vass Róbert, Váta Lóránd, Fogarasi Alpár, Balla Szabolcs, Fodor Edina, Kicsid Gizella, Imre Éva, Kali Andrea, Gedő Zsolt, Laczó Júlia, Sinkó Ferenc, Buzási András, Bálint Előd, Erdei Máté, Nagy Gellért, Nagy Kopeczky Kristóf, Orbán Szabolcs, Varga Péter és Wagner Áron látható.

    Az előadás héttagú zenekarának tagjai: Kolcsár Péter (zongora), Gyenge Zoltán Balázs (hegedű), Lupșa Marius (klarinét), Turák Botond Ferencz (harsona), Antal Attila (nagybőgő), Csergő Domokos (ütőhangszerek) és Székely Norbert (billentyűs hangszerek).

    Az előadás létrehozásban közreműködött továbbá Kolcsár Péter zenei vezető, Jakab Melinda koreográfus és Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező.

    Sólem Aléchem novellái alapján, Arnold Perl különleges engedélyével.
    A New York Stage előadásának producere Harold Prince volt.
    Az eredeti New York Stage-előadás rendezője és koreográfusa Jerome Robbins volt.
    A HEGEDŰS A HÁZTETŐN bemutatását a Music Theatre International (Europe) Ltd. (www.mtishows.eu) és a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség, Budapest (www.theatrum-mundi.hu) között létrejött megállapodás tette lehetővé.

    A magyar fordítás jogait az UMPA ügynökség közvetítette.

    Kolozsvári színház
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Interjúk

      A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig

      Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László.
      Lovas Ildikó
      2025. december 30.

    Bemutatók képekben

    • A három narancs szerelme
      Szatmárnémeti Északi Színház A három narancs szerelme
      rendezőOvidiu Caița
    • Büszkeség és balítélet
      Kelemen László Kamaraszínház Büszkeség és balítélet
      rendezőPelsőczy Réka
    • Anya
      Karaván Színház Anya
      rendezőBereczki Csilla
    • Aranytó
      Egri színház Aranytó
      rendezőCsiszár Imre

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu