A két pápa – Legendák találkozása a Rózsavölgyi Szalonban
A két pápa című új bemutatónk a Színházat nekünk oldalán is megjelent.
Akit érdekel a katolikus egyház és az intézmény vezetésének története, működése, igazi csemegét kap a Rózsavölgyi Szalon legújabb, egyben magyarországi bemutató előadásán. Ám ha maga a vallás, vagy az egyház, mint intézmény hidegen hagyja is a nézőt, de a hit kérdése –intézményes formáktól függetlenül– mégis foglalkoztatja, ebben az előadásban válaszokat kaphat, de legalábbis gondolatébresztéshez bőségesen elegendő impulzust.
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.