Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    A Díj – Szembenézés és felelősség atomokra szedve

    2024. február 19.
    A Díj című bemutatónkról a Színházat nekünk portál is beszámolt. Köszönjük!

    Hálás helyzet az, amikor olyan színházi előadás születik, ami már azelőtt felsorakoztat a megtekintése mellett három érvet, hogy bármi közelebbit tudnánk a történetről. A Rózsavölgyi Szalon előadásait eleve megkülönböztetett figyelemmel kísérem, mert csodálnivaló igényességgel választanak darabokat, melyek bemutatását aztán zajos siker övezi. A szerző Cyril Gely bizonyított már a Szalon színpadán: a Diplomácia című előadás ma is látható ugyanitt. A Díj esetében igazi kuriózum a rendező személye is: Herendi Gábort eddig a filmvilágból ismertem. És még egy személyes benyomás, ami szintén a Szalonhoz kötődik: látható itt egy másik darab, melynek a súlyossága, mondanivalója, és főként a felelősség kérdésének vizsgálata kapcsán bennem erős rokonságot mutat A Díj előadással, ez pedig a Gyerekek. Ritkán fordul elő velem, hogy egy szinopszist elolvasva pontos képet tudok festeni magamnak egy előadás jellegéről, hangulatáról és világáról, ezúttal sikerült. Kiss Mari egyébként mindkét darabban játszik, felejthetetlen alakítást nyújtva. 

     

    A teljes írás eléréséhez kattintson IDE >>>

    • Interjúk

      Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot

      Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
      Lovas Ildikó
      2025. december 8.
    • Művészek írták

      Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde

      A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
      Szegő György
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem

      Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt.
      Lovas Ildikó
      2025. november 23.

    Bemutatók képekben

    • De mi lett a nővel?
      Gózon Gyula Kamaraszínház De mi lett a nővel?
      rendezőTasnádi Csaba
    • Mindent anyámról
      Budaörsi Latinovits Színház Mindent anyámról
      rendezőZsótér Sándor
    • Könnyűvel indul
      Vígszíház Házi Színpad Könnyűvel indul
      rendezőPass Andrea
    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu