Hírek
A társulatnak az 1993. február 3-i alapítása óta 183 tagja volt és az évek során összesen 22 előadás került bemutatásra, amelyből 6 koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi színházakkal. Az önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl, ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A 29 év alatt összesen 1.443 előadást tartott a társulat, amelyből 1.100-at az elmúlt tíz évben, független színházként 3 kontinens 28 országának 320 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 54 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.
Ebben az évben az Osonó legfontosabb célja között szerepel azoknak az eszközöknek a továbbgondolása, amelyek által a Színház minél szélesebb réteghez tud eljutni, minél több embert tud megszólítani. Egy év kihagyás után, a társulat újra visszatér a színházi projektekhez. Február 21-én új bemutatóra kerül sor. A budapesti nézők láthatják először a József Attila szövegeiből létrehozott Nem vagyok, csak mások látnak című egyszemélyes produkciót Mucha Oszkár előadásában és Fazakas Misi rendezésében. A budapesti előadássorozat folytatásaként, márciusban Sepsiszentgyörgyön majd több erdélyi településen is látható lesz az előadás.
Az eddig 582 alkalommal előadott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista produkció felújítása április második felében fog megtörténni és Budapesten, Szentesen, Szombathelyen, illetve több erdélyi településen, köztük Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon és Nagykárolyban lesz látható az előadás.
Az idei évben a hagyományos-, fórumszínházi- és osztálytermi előadásoktól kezdődően, különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések és műhelyek képezik a társulat, főként Budapestre fókuszáló idei terveit.
Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosítunk a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse.
Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet a társulat képvisel: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely, mint tükör hat a néző számára.
A társulat a közelmúltban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, előtte Regisztrált Tehetségponttá, majd Európai Tehetségponttá vált és magáénak tudhatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját is.
Az Osonó alapítója és vezetője 1993- 1998 között Salamon András volt, 1998-tól a társulat vezetője Fazakas Misi.
Kapcsolódó linkek
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian






















