Írások
A trombitaművésszel szólistaságról, tanításról és tervekről is beszélgettünk.
Már az eddigi albumai között is akadtak díjazottak, de ez a nyolcadik lemez kapta a legtöbb elismerést…
– Külön örültem annak, hogy éppen az az album lett a legsikeresebb, amelyen kortárs zenét játszom. Hosszú időbe telik ugyanis, amíg az ember eljut oda, hogy olyan zeneszerzők, mint Krzysztof Penderecki vagy Fazil Say, versenyműveket komponáljanak a számára, s nagy megtiszteltetés, hogy ezért hangszeresszólistaként átvehettem az ICMA, Echo Klassik és a Gramofon-díjat is. Ezekről a kitüntetésekről a zenei szakma, a zenei szerkesztők döntenek, már magának a nevezésnek is örültem. Fontosak a pozitív visszajelzések, jó tudni, hogy helyes úton járok. S épp azért, mert a trombitairodalom kissé szűkös, igyekszem mindent megtenni, hogy hangszerem számára új kompozíciók szülessenek, hogy izgalmas darabokkal tudjuk bővíteni a repertoárt.
Amit számos új átirattal is gazdagított, hiszen októberben a következő albuma is napvilágot látott, s az elmúlt hónapban már a Bohemian Rhapsodyt népszerűsítette nemzetközi turnén. Két hét alatt tíz koncert sportteljesítménynek sem utolsó…
– Nagy élmény volt a turné, csodálatos koncerttermekben játszottunk. Egy ilyen vendégszereplés előtt elengedhetetlen az alapos felkészülés, ami jó fizikai és mentális állapottal kell, hogy párosuljon. A trombitálás kicsit hasonlít az él-sportoláshoz is, ugyanis a gyakorláson keresztül folyamatosan edzeni kell a száj körüli izmokat. Szerintem a helyes gyakorlás lényege a jó reflexek megerősítése, ugyanis a koncerten aztán már minden automatikusan kell, hogy működjön. A turné alatt volt hóvihar, törölt repülőjárat, egy kis betegség… Ilyenkor is bebizonyosodik, mennyire fontos, hogy az ember mentálisan is készüljön a fellépésekre. Fantasztikusan játszott a zenekar, ami mindig nagyon motívált engem is. Debütáltam a hamburgi Elbphilharmonie-ban, ahol két héttel azelőtt vehettem át az Echo-díjat. Ismét nagy élmény volt játszani a stuttgarti Liederhalle-ban, a kölni Filharmóniába, a düsseldorfi Tonhalléban. A sorozat természetesen Prágában indult, hiszen erre az albumra cseh zeneszerzők klasszikus műveiből készített átiratokat válogattam. Korábban sokszor koncerteztem ebben a városban, s mindig szerettem volna jobban megismerni a cseh zenei kultúrát. Amikor elkezdtem a lemez anyagát összeállítani, az is meglepett, hogy a cseh klasszikus zeneszerzők milyen szoros kapcsolatban álltak a bécsi klasszika képviselőivel. Akadt ugyanis olyan kvartett, ahol Mozart volt a brácsás, Joseph Haydn és Dittersdorf a hegedűs, a cselló pedig Vanhalnak jutott. Ez utóbbi, két szerzőnek kiváló darabjaiból készített átirataimat szintén lemezre vettem a Prag Philharmonia-val. Hummel és Neruda versenyműve mellett felvettünk egy csodálatosan szép Dvorak dalt is az albumra. Így lett teljes a Bohemian Rhapsody-album műsora.
Hogyan fogadta a közönség ezt a különleges, s ritkábban hallható szerzőket is felvonultató válogatást?
– Nagy tetszést aratott mindenütt, s annak külön örülök, hogy a turné keretében a Zeneakadémián is előadhattuk ezt a különleges műsort. Így a hazai publikum, a barátok, a családtagok, a növendékek előtt is felhangozhatott a program. Úgy érzem magávalragadta a közönséget a cseh klasszikára jellemző elegancia, s az az ünnepélyesség, jókedv, ami ezekből a darabokból sugárzik. Az életszeretet tükröződik bennük, olyan világot fest elénk, amelynek lakói szerettek ünnepelni, jókat enni, inni, mulatni.
A koncertműsor egészét én állítottam össze, s ahogy a lemezeknél, most is figyeltem arra, hogy olyan sorrendben, olyan alkotások hangozzanak fel, amelyeket a közönségként magam is élvezettel hallgatnék. Izgalmas és nagyon különböző hangulatú, karakterű kompozíciókból állt össze a program. Érdekessége volt például Hummel versenyműve, ami számomra egy kis “mini-opera”, dallamos áriáival, különböző hangulatú, olykor virtuóz variáciokkal. Szárnykürtön, piccolón és trombitán váltogatva adtam elő ezt a színes művet. De említhetném Vanhal virtuóz bőgőversenyét is, amely érdekességképpen a bőgősök előadásában 20-23 percet vett igénybe, mi lepörgettük negyedóra alatt.
Hány trombitán játszott? Úgy tudom, legalább tizenötöt tart otthon…
– Általában nyolc hangszert használok folyamatosan. A trombiták leginkább méretükben különböznek egymástól, ami aztán a hangjukat és karakterüket is befolyásolja. A turnéra négyet vittem magammal, s a pódiumon a trombiták mellett szárnykürtön és piccolón is játszottam, hogy a művek sokféleségét kifejezzem. Fontosnak tartom, hogy a művész el tudja képzelni, hogy az adott darabnak hogyan kell megszólalnia, s mit akar vele elmondani. Sosem magán a trombitáláson gondolkodom, hanem mindig mindent a zenéből kiindulva szeretnék megközelíteni. Ha valaki elsősorban erre koncentrál, akkor szerintem sok hangszeres technikai kérdés magától megoldódik. Egy hosszú turné során derül ki igazán, hogy mekkora tartalékok rejlenek bennünk. A hallgatóság nem értesül a hóviharról, út közbeni dugóról, hanem a koncert során kikapcsolódásra, lelki feltöltődésre, hangverseny-élményre vágyik.
Gondolom, erről is beszél a növendékeinek a Zeneakadémián, ahol már több esztendeje tanít. Hányan fiatallal foglalkozik?
– Jelenleg hattal, s persze a művészi, technikai kérdések mellett a menedzselésről, karrierépítésről is rendszeresen szót ejtünk. Mindig megkérdezem tőlük, hogy hol szeretnék látni magukat egy vagy két év elteltével. Hiszen meg kell határozniuk a célt, ami felé törekednek. Nekem pedig az a feladatom, hogy segítsek megtalálni nekik az oda vezető utat.
Az Ön példáját azonban nehéz lenne követniük, hiszen nem sok trombitaszólista van a világon…
– Ha nekem sikerült, akkor nekik miért ne? A helyzet viszont az, hogy húsz évvel ezelőtt talán könnyebb volt felépíteni egy szólókarriert. Már azzal szinte automatikusan elindult, ha valaki megnyert egy nívós versenyt. Napjainkban is lényegesek a megmérettetések, ettől azonban még nem ível fel automatikusan a pálya… Minden hangszernek megvan a maga egyedisége, s trombitálni is igazán különleges kihívás. Szeretettel, odaadással, mindig a zene iránti alázattal, céltudatos munkával, kimagasló szorgalommal ki lehet tűnni ma is.
Versenygyőzelmekkel indult a pályája, s úgy vélem, az is sokat segített, hogy Maurice André menedzsere lett a képviselője…
– Természetesen ez nem volt ilyen egyszerű és magától érthetődő. A sok munka mellett persze a szerencse is kellett hozzá. Hat nemzetközi trombitaversenyen lettem helyezett, az utolsó négyet megnyertem, ekkor figyelt fel rám Maurice Andre menedzsere, aki persze kikérte a mester véleményét is. Egy nap felkért egy hangversenyre, amit aztán követett a következő. Szerencsére a szólókarrier így nem szakadt rám hirtelen, hanem szépen, lassan, lépésről-lépésre épült fel, és volt időm a saját repertoárom megtalálására és elsajátítására. A pályám elején nem készültem arra, hogy szólista legyek. Fel sem merült bennem, hogy Maurice Andréhoz mérjem magam, aki legenda volt, karizmatikus személyiség. S jó időben élt, hiszen akkoriban temérdek lemezfelvétel született, s ezeknek hatalmas volt a piaca. Mindig nagy hatással volt a közönségére.
E téren sem lehet panasza, hiszen mára már kialakult a rajongótábora, klasszikus zenét korábban nem hallgató emberekkel is meg tudta szerettetni a műfajt, sőt Zacher Gábort is megnyerte játékával.
– Tényleg igyekszem mindig - hangversenyre, lemezre - olyan műveket válogatni, amelyeket magam is élvezettel hallgatnék. Zacher Gábor elismerésére nagyon büszke vagyok, és örülök, hogy február-márciustól a gimnazista fiatalok számára közös sorozatot indítunk. Amikor Németországban koncertezem, ha tehetem, a Rhapsody in School szervezésében gyakran látogatok el a helyi általános iskolákba, hogy bemutassam a hangszerem, beszéljek egy kicsit a klasszikus zenéről, a koncertkörutak élményeiről, s a zeneélés hasznosságáról és örömeiről.
S már készül a következő, a tizenegyedik lemeze is a Sonynál?
– A terv már megszületett, és olyan témát találtam, amelybe bele kell magam ismét ásni, most azonban többet erről még nem szeretnék elárulni. De már töröm a fejem az átiratokon… Egy nap egyébként szeretném már összeszedni az eddig készített darabjaimat, s normális katalógust összeállítani belőle, mert egy nagyon szép repertoár részei. Persze az új album megszületéséig is akadnak koncertjeim, hiszen a Fazil Say-darabot előadom januárban Luganóban is, Sosztakovics Trombitaversenye mellett, itthon pedig tavasszal adok hangverseny, s remélem, szép hagyományt teremtünk. Két éve még Kocsis Zoltánnal, s a Nemzeti Filharmonikusokkal játszottam el Szokolay trombitaversenyét, 2018 márciusbán pedig az együttessel Balassa Sándor darabját adom elő. Jó lenne évente egy-egy magyar kortárs szerző alkotását bemutatni! S aztán áprilisban a barátaimmal muzsikálok, nagyszerű művészeket kértem fel a zeneakadémiai estre, a kínálatban zongora, hegedű, ének is szerepel, sőt, a programban még egy pikáns felállású szextett is akad. Élvezem, hogy a szólistaság mellett rendszeresen kamarázhatok is, amit szintén nagyon szeretek, s a muzsikálás elengedhetetlen részének tartok.