Írások
Dr. Vigh Andrea most egy belvárosi campust szeretne életre hívni, s bízik abban, hogy ez az elképzelése szintén támogatásra talál. A világ legjobb iskolái között számon tartott intézmény ugyanis minden téren sikeres. Egyre több növendéket vonz, s hírét többek között egyedülálló Bartók-verseny, december közepétől pedig a Kodály HUB, azaz a Kodály-módszer nyilvános tudásközpontja is terjeszti a világban. A hárfaművész, aki 14 éves korától tekinti otthonának az intézményt, itt szerzett diplomát, doktorált és habilitált, temérdek tervvel kezdett neki második rektori ciklusának, s továbbra is azt vallja: a tradíció és az innováció kettősségét kell képviselniük.
Irányítja az intézményt, tanít, eközben pedig szinte minden hónapban hangversenyen is a közönség elé lép. Mikor jut ideje a hangszerre, a gyakorlásra?
– A koncertezés számomra olyan, akár a levegő… Már csak azért is, hiszen a hangversenyek között jócskán akadnak csodás kamarazenélések, amelyekre még visszagondolni is jó. Általában késő este, éjszaka ülök a hárfához, de szükség is van arra, hogy a hangszerrel foglalkozzak, meg kell őrizni a megfelelő fizikai állapotot. Olyan ez, akár a sport. Ahhoz, hogy kifogástalanul szólaljanak meg a hangok, a szellemi és a lelki oldal mellett szükség van a fizikai eszköztárra is, ehhez pedig kell az állandó tréning. Az elmúlt időszak bővelkedett a fellépésekben, hiszen Debussy halálának 100. évfordulója előtt tisztelegtünk hangversennyel, majd Balázs Jánossal adtunk karácsonyi koncertet. Az évkezdet szintén izgalmas programokat tartogatott, januárban a Nemzeti Filharmonikusokkal léptem pódiumra, a hónap közepén Vukán György-emlékhangversenyen játszottam, februárban pedig Takács-Nagy Gáborhoz és a Manchester Cameratához társultam egy est erejéig.
A hangversenyek mindegyikének a Zeneakadémia Nagyterme ad otthont, ahol a közönség soraiban nagy számban ülnek a növendékek is. Mekkora teher, hogy a rektortól mindig különleges teljesítményt várnak?
– Egy fellépés mindig az igazság pillanata. Az ember hitelességét, értékét – a diákok és a kollégák előtt – az adja, ahogyan játszani tud. Senkit nem érdekel, hogy milyen rektor vagyok, hogy előző nap mennyit dolgoztam, ha nem úgy hangzik fel az adott darab, ahogy kellene. Mindegy, hogy mi történt előtte, a pódiumon a lehető legmagasabb szintű produkciót kell nyújtani. De élvezem ezt a folytonos kihívást. Különösképp akkor, ha az iskola zenekarával adok hangversenyt, hiszen ezeken a fellépéseken a növendékekre is kollégákként tekintek, és szeretem a velük való kamarazenélést. Engem az éltet, hogy zenei tehetséget kaptam, hogy küldetésem van ezzel a hangszerrel. Amikor ugyanis indultam a pályán, alapfokon nem létezett hárfaoktatás, ma pedig már ezt az instrumentumot is választhatják a gyerekek. Ugyancsak öröm, hogy a Zeneakadémia koncertpódiumán szerepelek, hiszen 14 éves koromtól ez az intézmény az otthonom. Itt szereztem diplomát, óraadó tanárként folytattam, majd következett a többi lépcsőfok. Számomra egyébként – előadóként, tanárként és rektorként is – nagy segítséget jelent, hogy minden életszakaszomat itt töltöttem, az összes szegletét ismerem az intézménynek, s tisztában vagyok ennek a pályának a buktatóival is.
Ősszel különleges koncerteken is játszott, hiszen az Ön által alapított Hárfafesztivál ebben az esztendőben jubileumot ünnepelhetett, a huszadik évfordulót…
– Nagy öröm, hogy ennyi éve sikerrel működik a sorozat, s az évforduló alkalmából idén nemcsak Gödöllőn, hanem a Zeneakadémián is rendeztünk koncerteket, két hétvégén vártuk az érdeklődőket, s a világ számos pontjáról érkező, neves vendégművészeket hallgathatott meg a publikum. Egy ősbemutatóra is sor került, Fekete Gyula hárfaversenyét adtam elő, ami fantasztikus darab, s lemezfelvételt is tervezünk belőle. Az, hogy tudok koncertezni, hogy jut időm a fesztiválra, úgy vélem, annak köszönhető, hogy kiváló a zeneakadémiai csapatom. Minden kollégámról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Megbízom bennük, különösen azért, mert tudom, ha valamit nem látok jól, azt is megmondják. Tisztában vannak azzal, hogy hajlandó vagyok megfogadni a tanácsaikat, és mindig közösen hozunk döntéseket. Második rektori ciklus esetén eddig még nem volt rá példa, hogy ne akadjon ellenszavazat, most pedig a Szenátus egyhangúan szavazott mellettem. Felfelé ível az intézmény pályája, s nyugodt légkörben folyik a munka. Örülök, hogy minden téren érzem a kiváló kollégák, művésztanárok támogatását.
Talán azért is állnak Ön mellett, mert tudják, bármit tesz, az ügyért, az iskoláért dolgozik. A Bartók-verseny ötlete is az Ön fejéből pattant ki… A sorozat pedig szintén a Liszt Ferenc Zeneakadémiára irányítja a figyelmet.
– Ez a megmérettetés ugyancsak közös sikerünk. Bartók életműve az európai klasszikus zene egyik alappillérét jelenti, szerzeményeit mindenki ismeri és felismeri. A verseny konstrukciója teljesen egyedülálló, hiszen kétévente más és más muzsikusok – hegedűsök, zongoristák, vonósnégyesek – mérik össze a tudásukat. A köztes években pedig a fiatal zeneszerzők mutatkozhatnak be, a 2018-as seregszemle is kiváló darabokkal gazdagított minket. S mivel Bartók Béla nemcsak előadó- és alkotóművész volt, hanem kutató is, így tudományos konferenciát is rendezünk minden alkalommal, amelyen a legfrissebb zenei kutatások eredményei hangoznak el. Mindezzel megismerkednek a versenyzők, a zsűri tagjai, így a legújabb felfedezések rögtön beépülhetnek az előadó-művészetbe. Ezt fantasztikus eredménynek érzem, és így látja a világ is. A visszajelzések alapján ugyanis Magyarország, a zenei nagyhatalom ismét példaértékűt alkotott. Mindebbe pedig bevonjuk a nagyközönséget is, hiszen a megmérettetésekhez fesztivál kapcsolódik, amelyen akadnak bevezető előadások, gyerekprogramok. Komplex és autentikus sorozat.
S akad emellett egy másik különleges kezdeményezésük is, hiszen december közepétől működik a Kodály HUB, azaz egy zenepedagógusoknak szóló, online elérhető, digitális tudásközpont, amely szakmai anyagokat kínál.
– A Kodály-emlékévhez kapcsolódik ez a fejlesztésünk. A projekt egy szakmai együttműködéssel kezdődött, amelyben a Skót és a Hágai Királyi Zeneakadémiával vettünk részt. A Kodály HUB-bal olyan innovatív háló jött létre, amelyben a módszertan mellett ezernél több darabot tartalmazó daloskönyv is fellelhető. Az egész világ odafigyel erre az új kezdeményezésre, hiszen a Kodály-módszert sokan alkalmazzák. Rengetegen vannak, akik nálunk tanulták meg az alapokat, s vitték el ezt a tudást a hazájukba. Az adatbázis állandóan újabb és újabb szakmai anyagokkal bővül, és lehetőséget ad arra is, hogy mindenki feltöltse a saját tapasztalatait. A pedagógusok, akik eddig megismerkedtek a rendszerrel, mind fantasztikusnak tartották. Ez is remek példája az intézményünket jellemző tradíciónak és innovációnak, hiszen egy, a múlt század hatvanas éveiben született módszer a világ minden pontján elérhetővé vált a XXI. század eszközeivel, infrastruktúrájával. Mindezzel még inkább Kodályra irányíthatjuk a figyelmet, és így nem lesz olyan szegmense a Földnek, ahová ez a metódus ne juthatna el. Ami azért is fontos, hiszen már az óvodásoknál is megfigyelhető, milyen agyi folyamatokat indít el a zenetanulás, hogyan kapcsolja össze az idegpályákat. Van már ezt a szisztémát alkalmazó mintaóvodánk, -iskolánk, -gimnáziumunk, s példájukat, remélem, egyre többen követik. A Kodály HUB hatalmas egységet és mintát, páratlan lehetőséget jelent a zenetanároknak. Mindennek a szakmai felügyeletét pedig természetesen a Zeneakadémia kecskeméti Kodály Intézete látja el.
Ahol lassan megkezdődik az építkezés. Ön már rektorhelyettesként részt vett a Zeneakadémia felújításának előkészítésében, a Wesselényi utcai részleg megszületésében, majd elindította a kecskeméti infrastruktúra megújítását.
– Sőt, tervezek egy újabbat is… A Kodály Intézet korszerűsítésének befejezése átnyúlik a második rektori ciklusomba, s szeretném, ha ezt követően a belvárosi campusunk is megszülethetne. Igaz, hogy sok szép, védett épületünk van, ezek azonban nagyon leromlott állapotúak. A kollégiumunkat és a Bartók Konzervatóriumot kinőttük, a Jazz és a Népzene Tanszéknek vagy a Régi Zeneakadémián lévő hangszerészoktatásnak pedig új épületre volna szüksége. Ezeket mind-mind egy belvárosi campusban szeretnénk elhelyezni, s ezzel racionalizálnánk is a működésüket. Nem beszélve arról, hogyha lenne egy új, modern, nagyobb épületünk, akkor jöhetnének azok a külföldi diákok, akiket jelenleg nem tudunk fogadni, mert nincs elég termünk. Három-négyszeres ugyanis a túljelentkezés a Zeneakadémiára. Az új, belvárosi campus terveit elkészítettük, született egy előterjesztés is, amit továbbítottunk az EMMI-nek. Bízom benne, hogy ezt az elképzelésünket is támogatni fogják, hiszen amibe eddig belevágott a Zeneakadémia, azt sikerre vitte. Mindent, amit vállalunk, a legmagasabb szinten teljesítjük.
Valóban a világ legjobb tíz zeneakadémiája között tartják számon a magyar intézményt?
– A zeneművészeti területen nincsenek hagyományos egyetemi rangsorok, amelyek egységes szempontok alapján készülhetnének, bár a szakma nagyon szeretné, ha lennének ilyenek. Nincsenek ugyanis összehasonlítható képzési szerkezetű zeneművészeti egyetemek. Vannak viszont irányadó tapasztalatok: például a Pekingi Olimpián a szervezők csináltak egy úgynevezett Musicathlon fesztivált, ahová meghívták a világ 10 vezető zeneakadémiáját, és köztük mindössze 3 európai intézmény volt: a londoni Royal Academy of Music, a finn Sibelius Akadémia és a budapesti Zeneakadémia. Kyotóban kétévente szerveznek zenei felsőoktatási fesztivált, ahová csak kitüntetett külföldi intézmények kapnak meghívást, és vállalják át a japán rendezők a költségeiket: mi ott is állandók vagyunk. Amikor tekintélyes külföldi fellépőink mesterkurzusokat is tartanak, a vendégkönyvünkbe írt bejegyzéseikben nemcsak a koncertéletről szólnak, hanem elismerésüket fejezik ki az oktatásunk iránt is. Szigorúan őrizzük alapítónkhoz, Liszt Ferenchez fűződő hagyományainkat. Művésztanáraink szívvel-lélekkel teszik a dolgukat, bár a körülményeink nem mindig versenyképesek a nyugati egyetemekkel. Ebben van az iskolánk ereje. A hallgatói felmérések jelzik, hogy a növendékek a Zeneakadémia különös értékének tekintik az itt folyó, professzionális koncertéletet. A legnagyobb sztárok hangversenyeit hallgathatják meg, megtapasztalhatják, hogyan muzsikálnak a művésztanáraink, sőt ők maguk is pódiumra léphetnek, ha már érettek és készek erre. Ilyen páratlan együttállás máshol nem létezik.
Itthon Ön az első nők egyike az egyetemi rektori székben. Ez mennyire hat a vezetési stílusára?
– Alapvetően gömbölyű személyiségnek tartom magam, aki nagyon empatikus, melegszívű. Mindez biztosan megnyilvánul a rektori működésemben is, de én ezt jónak tartom. Lényeges, hogy az intézményben kellemes legyen a hangulat, mind az oktatási, mind a professzionális koncertélet oldalán, mert a kettő összefügg és szétválaszthatatlan. Ennek az iskolának mindig az volt az ereje, hogy a tanárai a sajátjuknak érezték. Az otthonuknak, és ezt nem szabad elvenni tőlük egyetlen rossz vezetői döntéssel sem. Takács-Nagy Gábor – aki gyakorta dolgozik a zenekarunkkal – ezt úgy fogalmazta meg, hogy számomra a Zeneakadémia irányítása nem egy feladat, hanem küldetés… tisztelem a múltat, őrzöm a hagyományokat, erősek a konzervatív gyökereim, miközben modern nőnek tartom magam. Mélyen hiszek abban, hogy a Zeneakadémiának kötelessége a klasszikus zene európai gyökerének megőrzése. Emellett Liszt szellemiségét kell továbbvinnünk, aki mindig nyitott volt a világra, s nemcsak befogadta, támogatta az új kezdeményezéseket, hanem az élükre is állt. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, a legnagylelkűbb muzsikusnak nevezném… mint oly sok mindenben, ebben is követnünk kell a példáját!