Hírek
Azért is, mert Ute Lemper időközben több mint harminc albumot készített, számtalan sikerdarabban szerepelt, és személyes élményei alapján megalkotta saját, Randevú Marlenével című estjét, amelyet világkörüli turnéja alkalmából február 13-án láthat először a hazai közönség, csak és kizárólag a Müpában.
Meseszerű történet szövi át Ute Lemper önmagában is csodálatra méltó karrierjét: huszonnégy éves volt, amikor 1988-ban Párizsban, a Kabaréban nyújtott alakításáért Moliére-díjjal jutalmazták, a sajtó pedig egyenesen Marlene Dietrichhez hasonlította. A fiatal, pályakezdő énekesnő-színésznő zavarban volt, hogy a világ leghíresebb kabaré-énekesnőjéhez mérik, így levelet írt az akkor már teljes elszigeteltségben élő 87 éves dívának, hogy bocsánatot kérjen tőle az összehasonlításért, és kifejezze mély tiszteletét iránta. Nagy meglepetésére a válasz egy telefonhívás formájában érkezett: Marlene Dietrichhel három órát beszélgettek közös szülőhazájukról, Németországról, a hozzá fűződő ambivalens viszonyukról, a nácikról és az ellenállásról, Weillről és Brechtről, Rainer Maria Rilke verseiről, szerelemről és szabadságról – egyszóval magáról az életről.
„Tavaly három különböző produkció kért fel Dietrich szerepére. Az összes forgatókönyvet sablonosnak, felszínesnek éreztem. Gondoltam: miért ne írhatnék róla egy saját darabot, amely az én személyes benyomásomon alapul?! Ez az én hódolatom ez előtt a lenyűgöző hölgy előtt. Rengeteg portré született Marlenéről, ez az én szívemből táplálkozik. Az ő története hangzik el a személyes szűrőmön keresztül, és a dalai csendülnek fel az én hangomon” – mondta a Müpa Magazinnak a New Yorkban élő Ute Lemper, aki azóta éppolyan megkerülhetetlen alakja lett a sanzonok világának, mint az 1992-ben elhunyt ikonja, Dietrich.
Napjainkig több mint harminc albumot készített, a klasszikusok, Marlene Dietrich és Edith Piaf mellett olyan szerzők dalaival, mint Elvis Costello, Tom Waits, Philip Glass és Nick Cave. Színpadi sikerei is magukért beszélnek: olyan kultikus darabokban szerepelt, mint a Kabaré Párizsban, A kék angyal Berlinben és a Chicago Londonban. A Marlene Dietrichnek szentelt estjén akusztikus zenekarával nemcsak a legnagyobb Dietrich-slágereket idézi meg, hanem a díva személyét is: azt a lángoló poklot és mennyet, amelyben Marlene alkotott és élt. A Randevú Marlenével, amit jelenleg egy világkörüli turnén mutat be a szélesebb közönségnek, egy ma is aktuális történet a bátorságról, fájdalomról, és egy progresszív, emancipált nőről. Mindez átitatva Ute Lemper titokzatos, karizmatikus lényével és összehasonlíthatatlan hangjával. Két díva méltó és felejthetetlen találkozása egy estén.
Február 13. 20:00 – 22:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Ute Lemper: Randevú Marlenével
Közreműködők: Vana Gierig, zongora; Romain Lecuyer, nagybőgő; Cyril Garac, hegedű; Matthias Daneck, dobok
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















