Hírek
Az Európai Színházi Unió idei második közgyűlésére rendhagyó módon zajlott; az Athénba tervezett tanácskozásra a járványügyi korlátozások miatt október 18-án online került sor. A közgyűlésen tisztújításnak is helyet adott, az UTE tagszínházai elnököt és vezetőtanácsot választottak. Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját egyhangú szavazással újabb kétéves mandátummal bízták meg a tagszínházak képviselői. Az UTE új vezetőtanácsának tagjai: Amalia Kondoyanni (Észak-Görögországi Nemzeti Színház, Szaloniki), Nuno Cardoso (Sao Joao Színház, Porto, Portugália), Florian Hirsch (Luxemburgi Nemzeti Színház), Irina Tokareva (Stanislavsky Electrotheatre, Moszkva, Oroszország), Francisca Carneiro Fernandes (Porto, Portugália).
Tompa Gábor elnökként továbbra is folytatni szeretné az Unió élén a két éve elkezdett munkát, a nemzetközi együttműködési programok és projektek minél hatékonyabb gyakorlatba ültetését, a rendszeres nyári akadémiák, művészeti csereprogramok és workshopok szervezését, továbbá kiemelten fontosnak tartja, hogy évente sor kerüljön az Európai Színházi Unió fesztiváljára, melynek tizenegy év szünet után 2019-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház adott otthont.
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó






















