Hírek
A Katona József Színház 5-én nézői láthatják az előadást, illetve a társulat osztálytermi- projektjének részeként, április 1-én a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium, illetve 2-án az Eötvös József Gimnázium diákjai számára szervez előadásokat a független társulat. Az előadásokat minden esetben közönségtalálkozó követi.
A Fazakas Misi által rendezett és eddig több mint 550. alkalommal bemutatott produkció kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.
Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.
A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.
Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Fazakas Hunor, Kozma Zsófi, Macsuka Patrik, Technikus: Pászka Gáspár Csongor. Rendező: Fazakas Misi.
-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. Lovas Ildikó






















