Újabb nemzetközi siker a Kecskeméti Nemzeti Színházban
Ezúttal énekkari művészünk, Németh-Nagy Johanna ért el nemzetközi sikert a Bánk bán című opera egyik áriájával.
Büszkén adunk hírt róla, hogy Németh-Nagy Johanna operaének-művészünk, társulatunk tagja a Medici Nemzetközi Énekversenyen HARMADIK helyezést ért el, oklevelét a tegnapi napon vehette át.
Johanna több alkalommal is elárulta, hogy életének egyik legmeghatározóbb szerepe volt a 2022/23-as évadban nálunk bemutatott Bánk bán című opera-keresztmetszet Melindája. Most éppen ebből a darabból énekelhette el kedvenc áriáját, az "Ölj meg engem Bánk..." kezdetűt.
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon.
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése.
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre.