Mi történik, ha két teljesen eltérő világ találkozik egy festői norvég fjord mellett? Mi születik abból, ha ehhez a képlethez még hozzáadunk egy klímaaktivista exfeleséget? Tasnádi István legújabb kamarakomédiája, a Norvégminta, éppen ezt a kérdést járja körül.

A darab története akkor kezdődött, amikor a színház megkereste a Nézőművészeti Kft.-t, hogy készüljön egy közös előadás Scherer Péter – vagy ahogyan a színházi szakmában mindenki szólítja, Pepe - rendezésében. Gyulay Eszter dramaturg ötlete volt, hogy készüljön egy első blikkre távolinak tűnő, skandináv tematikájú előadás. „A munka azzal kezdődött, hogy összeültünk Eszterrel, Pepével és Kovács Lehellel, a színház művészeti vezetőjével. Sokat beszélgettünk arról, hogy miért szeretjük annyira a norvég irodalmat. Aztán elvonultam, megírtam a történet alaphelyzetét három-négy jelenettel, és elküldtem nekik” – tudtuk meg Tasnádi Istvántól.

Így történt, hogy végül a darab alkotói egy norvég fjord menti kis vendégházban találták magukat. Az előadást átszövi a humor, ám nem a klasszikus, harsány fajtából. A Norvégminta nem olyan térdcsapkodós, kiszámítható óramű, mint például egy Ray Cooney-darab. Rendkívül finom humora van, egy kicsit vitriolos, ami jól illik a skandináv stílushoz. Ez hosszú évek alatt forrt ki Tasnádi István és Scherer Péter között, akiknek ez a tizenkettedik közös színházi munkájuk, de emellett nagyon sok filmben is dolgoztak már együtt. 

Az első, közös fejlesztésű darabot 1995-ben készítették el. Jól ismerik egymás észjárását és stílusát, ez a köztük lévő kötelék pedig ebben a darabban is érezhető. „A világlátásunk szerintem nagyon hasonló. Nagyon szeretem Pepének ezt a picit nyers, szatirikus humorát, ami annyira váratlan és őszinte tud lenni, hogy kizökkenti az embert. Nagyon szeretünk együtt dolgozni, nálunk nincs mellébeszélés. Ha úgy látjuk, hogy valami nem működik, akkor elengedjük, és keresünk helyette jobbat.”

Bár a kamarakomédia hősei, Ottmar (Katona László), Jens (Kovács Lehel) és Anika (Jankovics Anna) skandináv világa távol van tőlünk, de a problémáik cseppet sincsenek messze. „Annyira jó, hogy az, amit fontosnak tartottam elmondani a világról egy ilyen parabolában, hogy tőlünk nagyon távol, északon vajon mit gondolnak az emberek a világ sorsáról, a környezetvédelemről, az olajkitermelésről, a profit felhasználásáról, vagyis csupa elvont dologról, azt a darab szereplői megtöltötték élettel. Azonban, ha jobban belegondolunk, ezek nemcsak a távoli északon, hanem itt, nálunk is gondok, ezek ugyanúgy a mi problémáink is. A darab humorosan, de közben elgondolkodtató módon beszél ezekről.”

Tasnádi István szerint egy komédia esetében csak akkor dől el, hogy milyen lett a végeredmény amikor a közönség először látja a darabot. Éppen ezért a Norvégmintánál a premierig sok kérdés volt bennük. „Az igazság pillanata akkor jön el, amikor az első telt ház van. Az is kevés, ha egy próbán öten-hatan bent ülnek, egészen máshogy reagál a közönség, ha tele van a nézőtér. Tulajdonképpen akkor születik meg egy előadás. Egy ősbemutató pedig mindig óriási élmény, mert valami élőt engedünk el. Ez a történet most már tőlem függetlenül fog működni. Tudom, hogy aki eljön, és megnézi a Norvégmintát, egy nagyszerű élményt visz haza. Sokáig emlékezni fogunk arra, amit ez a három színművész elképesztő energiával tesz a színpadon.”