Hírek
"1896-ban váratlanul megjelentem a Pesti Hírlap szerkesztőségében, hogy újságíró legyek. Állásomban ma is működöm. Ez idő alatt szabad óráimban elbeszéléseket, regényeket, kabarétréfákat, zenét, sőt színdarabokat is írtam.
Egyébként első nagyobb színpadi munkám 12 évesen a Kék barlang című látványos dráma volt, amely a József körút 68., III. 17. ajtó alatt, Feiks Jenő barátom nyolc forint értékű házi színpadján került színre szép sikerrel, az általunk festett díszletekben és papiros-bábuk kitűnő előadásában. A Kék barlang tartalma az volt, hogy atyám – orvos lévén – házi gyógyszertárában eltörött egy sötétkék orvosságos üveg, s annak egy darabja mögé égő gyertyát állítva, kék fényt voltunk képesek színpadunkon előállítani, miközben drámám alakjai: ’huj, huj, most gyövök én’ kiáltásokkal ugráltak a kék fényben. Sokkal többet nem is mondtak, akkor még nem helyeztem nagy súlyt a dialógra.
A premier általános veszekedéssel végződött, úgy, hogy legközelebbi darabom már csak tíz év múlva kerülhetett színre a Vígszínházban. Ez a hosszú szünet még most is meglátszik színműírói működésemen. Világéletemben két szenvedélyes mesterségem volt, az újság és a színház. A színház és az újság... A színház gyakran bekerült az újságba, de az újság sosem jutott a színpadra. Ez az őrültség következik most, erre váltottak jegyet, most nem egy színdarab, hanem újságcikkeim, a XX. század elejéről, zenével a színpadon... Nem lesz hosszú, egyik legjobb darabom, az Egy-kettő-három – most épp az Átriumban megy az Alföldivel...- kb. 80 perc alatt lezajlik. Annyi idő alatt mi is megleszünk..."
Utoljára hangzik el ez a nyitány a Rózsavölgyi színpadán október 9-én. Pénteken lesz a "Szülőfalum, Pest" utolsó előadása - Fesztbaum Béla egyszemélyes estje Molnár Ferenc hírlapi írásaiból.
Szeretettel várjuk Önöket, még van rá néhány jegy, és vigyázunk Önökre.
Online jegyvásárlás >>>
Jegypénztárunk elérhetősége >>>
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó






















