Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Romantikus vígjáték a szatmári színpadon

    2025. december 6.
    A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Neil Simon közismert és közkedvelt vígjátékát, a Mezítláb a parkban című produkciót mutatta be december 5-én.
    December 5-én, 19 órai kezdettel mutatta be a Harag György Társulat újabb nagyszínpadi produkcióját: a Mezítláb a parkban című előadást, Lendvai Zoltán rendezésében. Több szempontból is különleges az új premier: elsősorban azért, mert ezzel tért vissza a szatmári színpadra, immár a társulat örökös tagjaként, Lőrincz Ágnes, aki húsz éven át volt a társulat megbecsült és szeretett színésznője, fél évtizeden át pedig (2001 és 2006 között) művészeti igazgatóként vezette is a társulatot. Az ő igazgatósága ideje alatt rendezett először Szatmáron Lendvai Zoltán, aki azóta már visszajáró vendége, szinte házi rendezője a Harag György Társulatnak. Legutóbb A miniszter félrelép című vígjátékot láthatta tőle a szatmári közönség, amit szilveszterkor is játszott a társulat, de az ő nevéhez kötődik több ősbemutató megrendezése és a társulat első FNT-meghívása is. Számos nagysikerű vígjáték kötődik a nevéhez, amelyeket óévbúcsúztató produkciókként is műsorra tűz a társulat - a Mezítláb a parkban is ezek sorába illeszkedik: műsorra tűzik december 30-án és 31-én is.

    „Fontos pillanat ez a társulatunk életében, hiszen visszatér hozzánk általa a szatmári közönség régi nagy kedvence, Lőrincz Ágnes. Az külön öröm számomra, hogy immár örökös tagként teszi ezt, hiszen ő valóban, mélyen hozzánk tartozik. Sokakhoz, egész generációkhoz hasonlóan én magam is az ő művészetén nőttem fel, számos felejthetetlen alakítását hordozom az emlékeimben a mai napig. 35 éve tartó színészi karrierjéből, azt hiszem, még mindig a szatmári két évtized a legmeghatározóbb időszak, ezért a visszatérésének szimbolikus értéke van számunkra.” – mondja Bessenyei Gedő István társulatigazgató, aki a társulat hetvenedik, ünnepi évadában avatta a társulat örökös tagjává a művésznőt.

    Az előadás rendezője, Lendvai Zoltán elmondása szerint a szatmári közönség ezúttal nem egy harsány bohózatra számíthat, hanem egy olyan vígjátékra, amiben rengeteg emberség, érzelem és humor van, a közönség pedig magára is ismerhet, a házasságuk első heteire-hónapjaiban közös útjukat kereső fiatalok történetéből. „Mert ahogy meg kell tanulni együtt élni a másikkal, az valószínűleg a legtöbb nézőnek megvan. A szerző pedig annyi humorral fűszerezi meg a cselekményt, hogy miközben nevetünk a látottakon, mély emberi érzések kerülnek felszínre” – mondja a rendező.

    Az ellentétek vonzzák egymást. De vajon elég ez a vonzalom ahhoz, hogy két ember, az élet hétköznapi problémái között is boldog tudjon maradni? Meg lehet őrizni a szerelem eufóriáját a házasságban? Ha igen, meddig, és mi kell hozzá? Az a fontos, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz vagy hogy megpróbáljunk alkalmazkodni a másikhoz? Mit tegyünk, ha jönnek a konfliktusok? Bele kell-e törődni, hogy az életünk esetleg nem pont olyan, ahogyan azt megálmodtuk? A változás rossz, vagy jót is jelenthet?
    Csupa olyan kérdés melyekkel előbb-utóbb mindannyiunknak szembesülnünk kell.Talán ezért is van, hogy Neil Simon mélyen emberi, sziporkázóan szellemes vígjátéka a világ minden táján közönségsiker, meghódítva a világ nagy színpadjait, a Broadway-tól, a Westend-ig. Sikerszériája az ősbemutató óta töretlen. A darabból 1967-ben film is készül, Robert Redford, Jane Fonda, Charles Boyer, és Mildred Natwick főszereplésével.

    Az előadás szereplői: Erdei Máté, Budizsa Evelyn, Rappert-Vencz Gábor, Lőrincz Ágnes, Varga Sándor és Haiduc Denis Máté. A produkció díszlettervezője Fornvald Gréti, Jelmeztervezője Szabó Anna volt. Az előadás ügyelője Szabó Ritta, súgója Varga Kati, világosítója Fleisz Patrik, hangosítója pedig Botos Gergő.
    • Művészek írták

      Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde

      A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
      Szegő György
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem

      Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt.
      Lovas Ildikó
      2025. november 23.
    • Interjúk

      „... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”

      …köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban.
      Lovas Ildikó
      2025. november 19.

    Bemutatók képekben

    • Csongor és Tünde
      Nemzeti Színház Csongor és Tünde
      rendezőVidnyánszky Attila
    • A színházcsináló
      Orlai Produkciós Iroda A színházcsináló
      rendezőPelsőczy Réka
    • Máli néni
      Miskolc kamara Máli néni
      rendezőCsiszár Imre
    • let’s go japan with the kids
      Trafó let’s go japan with the kids
      rendezőÖrdög Tamás

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu