Hírek

A pályázat célja, hogy a beküldött jelenetek legjobbjait színpadra állítsuk és 2024 őszén bemutassuk a CRASH című színházi nevelési előadásban.
Két témában várjuk az írásokat, melyek a BÁNTALMAZÁS és az INTERNETES CSALÁS.
A benyújtott pályázat legfeljebb két darab, egyenként maximum nyolc oldalas jelenet lehet. Amennyiben a pályázó két jelenetet nyújt be, azoknak témájukban különbözniük kell. A történetben legfeljebb négy karakter szerepelhet, a jelenetnek önmagában értelmezhetőnek, színpadon megvalósíthatónak kell lennie.
A pályaművek beküldési határideje: 2024. 06. 22. éjfél.
A jeleneteket a crash@kecskemetinemzeti.hu címre várjuk. A levélben feltüntetendő a pályázó teljes neve, életkora és telefonszáma.
A legjobb jelenetek beküldőire értékes tárgynyeremények várnak, továbbá egy mentorprogramban is részt vehetnek, amely során figyelemmel kísérhetik, hogyan kerül az általuk írt jelenet a Kecskeméti Nemzeti Színház kamaraszínházának színpadára.
A nyertes pályaművek alkotóit 2024. szeptember elsején értesítjük.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György