Gyermekszínészként Nyilas Misi szerepében a kecskeméti Katona József Színházban lépett először színpadra, s most ide tért vissza – immár társulati tagként – Orth Péter. A fiatal színművész 2008-ban fejezte be tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd frissdiplomásként a Nemzeti Színházba szerződtették. A 2010/2011-es évadot már a hírös város teátrumában kezdi.
Orth Péter 1984. február 22-én született Győrben, szülei Csombor Teréz és Orth Mihály színművészek. A család Péter négy és tizenegy éves kora között Kecskeméten élt, azután vidékre költöztek. Péter a középiskolai tanulmányait a Bolyai János Gimnázium sporttagozatán kezdte, majd Baján fejezte be. Az érettségi után a Veszprémi Egyetem anyagmérnök szakára nyert felvételt, ám fél év után eldőlt, hogy mégsem a mérnöki, hanem a színészi pálya az, ami vonzza. Második próbálkozásra vették fel a színművészeti egyetemre. Negyedévesként a Vígszínházban volt gyakorlaton, majd a Nemzeti Színházban töltött két évadot.
- Kanyargós úton jutottál el a színészi hivatáshoz. Miért próbálkoztál a beállítottságodtól teljesen távol álló anyagmérnöki szakkal?
- Itt, a kecskeméti színház falai között nőttem fel, mivel a szüleim mindketten színészek. Nyilas Misi szerepét nagyon élveztem, de gyerekként egyáltalán nem akartam színész lenni. Csak a középiskola után éreztem azt, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Ugyanakkor látva azt, hogy mennyire kiszolgáltatott az ember a színi pályán, úgy gondoltam, hogy olyan szakmát választok, amiből később meg lehet élni. Építőipar mindig lesz, mérnökökre szükség van – így választottam az anyagmérnöki szakot. Fél év után azonban feladtam, mert ahhoz nagyon nehéz volt, hogy motiváció nélkül küzdjek meg vele. A vicces az, hogy most épp romokban az építőipar. Érdekes állomás volt az életemben ez a Veszprémben töltött fél év: fontos volt abból a szempontból, hogy átértékeljem a jövőm. Ezután felvételiztem a színművészetire, ahová második próbálkozásomra fel is vettek.
- Édesanyád zenei vénáját te is örökölted, mégis prózai osztályba jártál…
- Igen, a zenés osztályba szerettem volna bekerülni, utólag azonban nagyon örülök, hogy a prózai osztályba vettek fel. Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor voltak az osztályfőnökeim, akiktől rengeteget tanultam. Izgalmas feladat ezeket a tapasztalatokat átmenteni a zenés darabokba. Egyébként pedig úgy érzem, hogy most kezdek kinyílni zenei téren. Zenei tudását bármikor fejlesztheti az ember jó énektanárokkal..
- Gyakornoki évedet a Vígszínházban töltötted, a diploma megszerzése után pedig felvettek a Nemzeti Színházba – valószínűleg minden színművészetis egyetemi hallgató erre vágyik. Hogy érezted magad a Nemzetiben, az ország talán legnagyobb figyelmet kapó teátrumában? Milyen szerepeket játszottál?
- Eleinte nagyon jól éreztem magam a Nemzetiben, aztán valahogy kiüresedett ott az én létem, már nem volt számomra perspektíva. Ha logikusan gondolkodom, azt kell, hogy mondjam: főiskola után rögtön bekerülni oda – túl szép volt, hogy igaz legyen. Nagyon kevés fiatalnak sikerül érvényesülnie a számtalan kiváló és nagy művész mellett, akik a Nemzeti társulatának tagjai. Ugyanakkor nagyon fontos tapasztalatokat szereztem abban a tizenegy-tizenkét szerepben, amit ott eljátszottam. Szerettem a III. Richárdban Ratcliff szerepét, Csiky Gergely Buborékok című darabját, a kedvencem pedig a Mesél a bécsi erdő című előadásban Eric, majd Gorkij: Vassza Zseleznovában Prohor szerepe volt. Sokat tanultam a szakma fortélyairól az ottani művészektől, többek között Básti Julitól, László Zsolttól, Stohl Andrástól. A főiskolán még nyers formában, magunkból, a saját élettapasztalatainkból próbáljuk felépíteni a szerepeket, a többit már kint, a gyakorlatban lessük el. A Nemzeti Színház mellett egyébként játszottam a West Side Storyban Tonyt Kaposvárott, és egy saját kísérleti darabot is csináltunk alkotótársaimal a Sirályban.
- Kecskeméten milyen előadásokban láthatunk majd?
- A Csodás vagy, Júliának nyáron, az Udvarszínházban már megtartottuk az elő-bemutatóját, ezt a darabot az évad során is játszani fogjuk. Nagyon szerettem a Júliát elcsábító fiatal, Tom szerepét, mert színes a jellemfejlődése a karakternek. A nyomorultak musicalváltozatában Marius leszek, ezt szeptember 24-én mutatjuk be. Utána az Anconai szerelmesekben, illetve a Káprázatos kisasszonyokban, majd a Hebehurgya kisasszonyokban vár még rám szerep. Érdekes egyébként újra Kecskeméten játszani. Picit furcsa érzés volt először, de mindenhonnan jó impulzusokat kapok: az emberektől és az épületből egyaránt és azt gondolom nem véletlen, hogy ide visszahozott a sors.
- Milyen típusú szerepekre vágysz a jövőben?
- Igyekszem nem tervezni, de szeretném eljátszani a fiatal szerepeket, amíg az életkorom ezt engedi. Vannak karakterszínész ambícióim, az eddigi tapasztalatok alapján azokat a figurákat kedvelem igazán, akik kiszámíthatatlanok, akiknek érdekes a pszichológiai háttere. Főiskolán Herold Pinter Gondnok című darabjában például az Aston nevű szerepben és Gogol: Holt lelkek című művében Nozdrjov szerepével voltak igazi találkozásaim. Szívesen eljátszanám az Édentől keletre című darabban James Dean szerepét, ebben az előadásban anyukámmal, Csombor Terézzel - az anya szerepében - együtt is játszhatnánk, mint anya és fia, továbá Shaffer: Equus-ben a fiút.
- Mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
- A sport nagy szenvedélyem már kicsi korom óta. Számtalan sportágat kipróbáltam: atletizáltam, szertornáztam, voltam igazolt focista vidéken, kosárlabdáztam és kézilabdáztam, de az extrém sportokba is belekóstoltam. A mai napig rengeteget úszom és futok, ez az, amihez mindig menekülhetek, ha valami feszültség van az életemben és persze színészként mindig van egy fajta alap feszültség.
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.