Napsugár és Felhőpamacs - Nemes Nagy Ágnes Rákosmentén
Nemes Nagy Ágnes verseiből összeállított műsorával látogatott a kerület alsósaihoz Haik Viki és Takács-Kiss Zsuzsi. (Bővebben a cikkben)
A Napsugár és Felhőpamacs című műsort -amolyan rendhagyó tanórát- a XVII. kerületben jól ismert Gózon Gyula Kamaraszínház több mint egy évtizede gyermekműsorokban szereplő két színművésze, Haik Viktória és Takács-Kiss Zsuzsanna állította össze.
A műsor szereplői a tavasz folyamán a körbe-körbe keringőző évszakokat és a rájuk jellemző természeti jelenségeket játszották el a gyerekekkel az iskolájukban, Nemes Nagy Ágnes versein keresztül. A pergő ritmusú, megzenésített kis költemények táncra, szavalásra, együtt éneklésre csábítják a gyerekeket, mintegy észrevétlenül hozva közelebb hozzájuk a természet csodáit.
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei.
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.