Hírek
A műfaji kategóriától függően egy- vagy kétfordulós, anonim elbírálást követően a pályázat eredményhirdetésére legkésőbb 2020. december 16-án kerül sor.
Magyarország vezető kulturális intézménye 2005-ös megalapítása óta küldetésének tekinti, hogy teret biztosítson a kortárs alkotóknak és a mai zenének. A Müpa számos, önállóan vagy társfinanszírozásban megrendelt mű – többek között Melis László és Jeles András Bakkhánsnők című alkotása, Eötvös Péter Paradise reloaded (Lilith) című operája, Halleluja – Oratorium balbulum és Multiversum című munkái – kedvező fogadtatású hazai bemutatójának adott otthont az elmúlt tizenöt év során.
A közelmúlt legszélesebb műfaji spektrumú hazai zeneműpályázatának kiírásával a Müpa célja, hogy minél gazdagabb műfaji palettán segítse elő új magyar zeneművek megszületését, valamint az, hogy a honi együttesek és partnerintézmények bevonásával tartós együttműködésre ösztönözze az előadó-művészeti ágak képviselőit a mai zene népszerűsítése és új művek bemutatása terén.
„Meggyőződésünk, hogy minden krízis egyben lehetőség is. Az intézmény megnyitásának 15. évfordulója kapcsán megfogalmazott szándék a pandémia idején még erősebbé vált: minden erőnkkel segíteni szeretnénk a magyar művészeket, perspektívát teremtve és támogatva a kreativitást” – fejtette ki Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. „A Müpa zeneműpályázata a felfedezés és alkotás fontosságát hangsúlyozza: a műfaji sokszínűségünket tükröző, 13 kategóriában kiírt pályázaton a már ismert és elismert szerzők kompozíciói mellett az »új, friss hangokat« is várjuk. Bízunk benne, hogy minden kategóriában több olyan minőségű és erejű alkotás születik, amelyeket a jövőben társintézményeinkkel együttműködésben színpadra állíthatunk, s ezzel az előadó-művészeti élet minden területét támogathatjuk."
A zeneműpályázatban meghirdetett kategóriák:
Szóló- és kamarazenei művek; kamarazenekari és kamaraszimfonikus művek; szimfonikus zenekari művek; kórusművek; vokálszimfonikus művek; kamaraopera; gyermek- és ifjúsági kamaraopera; táncetűd kísérőzene; kísérőzene táncelőadáshoz; kísérőzene némafilmhez; zenemű kis jazzformációra; zenemű nagy jazzformációra; új magyar musical és rockopera
Kapcsolódó linkek
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian






















